A Nokia szóvivője a finn Yleisradio számára nemrég megerősítette az utolsó finnországi szerelőcsarnok végleges felszámolását, mely az ősz végéig 780 fő elbocsátását jelenti. A szinte kizárólag csúcskategóriás mobilok összeszerelésére szakosodott, Salo melletti telephelyet az utolsó költségcsökkentési hullám erősen megtépázta már, de az európai kereslet további csökkenése és a veszteségek növekedése miatt végül a nagyobb forgalmú ázsiai piacokhoz közelebb lévő telephelyekre került át a hangsúly, mely a bér- és logisztikai költségek csökkentésében is fontos lehet. Az utolsó finn összeszerelő üzem bezárásával a Nokia gyakorlatilag a teljes nyugat-európai termelését leállította és a többi nyereségesen üzemelő konkurenséhez hasonlóan az olcsóbb ázsiai és dél-amerikai bérgyártók felé fordul, de remélhetőleg az európai régiót továbbra is Komáromból fogja kiszolgálni.
Azóta történt
-
Asha Touch – Zynga játékokkal
A negyven letölthető EA játék után az Asha Touch tulajdonosok két népszerű Zynga alkalmazáshoz is ingyen juthatnak hozzá.
Hír 27
-
Megkezdte a leépítéseket a Nokia
A tavaly bejelentett tízezer fős leépítés első állomásaként 1120 fejlesztőmérnök kiszervezését, illetve elbocsátását jelentette be a Nokia.
Hír 142
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.