A múltheti előzetes spekulációkat követően tegnap hivatalosan is leleplezésre került a Research In Motion első BlackBerry 10 alapú okostelefonja, mely kifejezetten fejlesztők számára készült. Az egyelőre még alfa stádiumban lévő operációs rendszer köré épülő jövevény a piaci tendenciáknak megfelelően 4,2 hüvelykes, 720x1280 képpontos megjelenítőt kapott, mely mellett 1 GB RAM és 16 GB belső tárhely is rendelkezésre áll. Az első, kereskedelmi forgalomban is megjelenő példány valószínűleg hasonló felépítésű lesz majd, sőt pletykák szerint teljes QWERTY gombsorral felvértezett változat érkezésére is számítani lehet. Valamikor a jövő év elején.
Azóta történt
-
BlackBerry 10 – Scalado Rewind támogatással?
Számos látványos újítással érkezik a Research In Motion új telefonos platformja.
Hír 23
-
BlackBerry 10 – csak új modellekre
A magasabb hardveres követelmények miatt a korábbi készülékekre nem lesz elérhető a Research In Motion új operációs rendszere.
Hír 9
-
BlackBerry 10 – újabb képeken
A készenléti kijelző és a gyorsindító működéséről is megosztott néhány részletet a Researcsh In Motion.
Hír 25
Előzmények
-
Fotókon az első BlackBerry 10 mobil
Lencsevégre kapták a Research In Motion első BlackBerry 10-alapú készülékét.
Hír 24
-
Októberben debütál a BlackBerry 10
Az augusztusi premiert követően októberben már piacra kerülhet a kanadai gyártó első BlackBerry 10-alapú készüléke.
Hír 6
-
BlackBerry 10: Májustól a fejlesztők kezében
Két hónapon belül elérhetővé válhat a BlackBerry 10 operációs rendszer első próbaváltozata.
Hír 10
Hirdetés
Percről percre
gp A szkizofréniától és rabszolga-kereskedőktől egyaránt szenvedő Senua újabb különleges utazásra indul, ezúttal a messzi észak ősi istenekkel és modern kegyetlenséggel teli vidékére.
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
xDefiant - Íme a végleges gépigény
gp Az ingyenes FPS a mia naptól végre játszható lesz minden platformon.
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- WordPress tartalom kezelő rendszer (CMS)
- Kínos ügy lett az OpenAI Scarlett Johansson-botránya
- kissgábor007 károsultjai
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- PlayStation 4
- iPhone topik
- PlayStation 5
- Asztalos klub
- Megvásárolható a legolcsóbb kagylótelefon
- További aktív témák...