Mivel Vegasban hat éjszakát töltöttünk, ezért az utolsó napon végre leléptünk kicsit a giccs és az értelmetlenség fővárosából, hogy ismét természeti látnivalókkal töltsük meg a vibráló fényektől már szárazan kopogó és guvadt szemeinket. Oké, sietek hozzátenni, hogy Vegas mindenkiből mást vált ki, nekem simán az a kategória, ami már konkrétan felbosszant, az értelmetlen pénzköltés (és pazarlás - AW) emlékműve, de mondjuk aki először jár itt, annak értelemszerűen lenyűgözőnek, monumentálisnak és csillogónak tűnik (Nem, nem tűnik. Mélységes undort, dühöt és megvetést vált ki. - AliceWake), ez az élmény pedig kitart pár napig.
[+]
A Grand Canyon viszont egy gyökeresen más élmény. Valószínűleg nem kell az alapoktól kezdeni a bemutatást, egyrészt Grand, másrészt Canyon, ez a kettő együtt pedig elég látványos, viszont közben nem csak vertikálisan méretes, hanem földrajzi kiterjedése kapcsán is jókora terület, amit csak körbeautózni (Zion, Page, Flagstaff, Kingman, Vegas pontokat érintve) is több nap úgy, hogy meg sem állunk nagyon. Fentiekből kifolyólag több nevezetes pontja is van neki, szigorúan véve mondjuk négy, Vegashoz legközelebb a West, északon a North Rim, keleten a Horseshoe Bend, délen pedig a South Rim. A North Rim télen nem megközelíthető, a keleti csücsök a nagy kanyarral tényleg állati messze van, a South Rim viszont baromi jó hely, ráadásul rengeteg túrázási lehetőséggel is kecsegtet, plusz autónként 20 dollárt kérnek csak el azért, hogy bemenjen az ember.
Így köröznek a lóvénk felett is az indiánok a Grand Canyon Westnél [+]
No, mindezekkel szemben a Grand Canyon West alsó hangon 58 dollár, erre lehet tenni olyan extrákat, mint az üvegből készült félkörön való mászkálás 28 dollárért, az itt készülő fotó keretben megkapása további 16 dollárért, meg helikopterezhetsz is extra 118 dollárért minimum, de 179 lesz az baromi hamar, ha le is akarsz szállni a kanyon alján egy kicsit. Ez 2 óra 15 perc Vegastól, a South Rim pedig 4 óra 30, szóval szorozd meg kettővel (oda-vissza) és akkor evidens, hogy miért a Westhez mennek a népek a kaszinóvárosból. És ezúttal mi is így tettünk.
[+]
Maga az út egyébként abból a szempontból remek, hogy érinti a Hoover Damet (amit mi már pár napja érintettünk), aztán egy csomót mész a pályán és egyszer csak eljön a pillanat, hogy le kell kanyarodni Dolan Springs nevű koszfészek felé, ami állati lehangoló. Por, kaktusz, ördögszekér, rohadó autók, éppen csak szét nem eső kalyibák az út szélén, az ember azt gondolná, hogy ha itt áramlik egy rakás turista Vegas és a kanyon között, akkor legalább valami frankó éttermet fel tudnak itt mutatni, de nem. Képen törli az embert a reménytelenség és az “itt nincs mit csinálni” büdös lehelete (éles kontrasztban Vegas pusztító alpáriságával és hiábavalóságával - AliceWake), szóval megváltás ismét a kaktuszok között autókázni addig a pontig, amíg egy kedves ember meg nem állít, szeretettel köszönt a kanyonnál és megmutatja, hogy hol leszünk szívesek leparkolni. Na, ez legalább ingyen van.
[+]
Egy kicsi reptér (főleg helikoptereknek) és egy nagy fehér teniszsátor alkotja a kiindulási pont infrastruktúráját, itt kell kiköhögni a jegy árát, aztán lehet menni a buszhoz, ami három pont között közlekedik. Az első egy tök érdektelen étterem, itt konkrétan az összes ázsiai turista leszállt, mi meg hárman mentünk tovább a buszvezető nénivel, hogy az Egale Point nevű helyre érjünk, ahol már tényleg van mit nézni. Korábbi tapasztalataimmal ellentétben most már security vigyázza, hogy a lelkes látogatók ne közelítsék meg a szikla peremét, mert 1700 métert zuhanni ritkán kecsegtet a túlélés reményével.
[+]
És innen lehet felmenni a Skywalk nevezetű félkörre, aminek az alja üvegből van és amúgy benyúlik a kanyon fölé. Ha ki akarsz dobni 28 dollárt, akkor persze bátran, de igazából ne akarjál, onnan is pont ugyanazt látod, mint mellőle, az átlátszó aljzat pedig két lépésig vicces, aztán nem is érdekel. Minket legalábbis nem hatott meg, de voltak más turisták, akik remegő lábakkal nyomták a charlestont, amíg egy indián fotós le nem kapta őket, hogy a végén megvehessék a meglehetősen erőltetett mosolyú portréjukat minimum 16 dollárért, de ha pendrive-on akarod, akkor az 65 USD lesz.
[+]
Innen a busz továbbvisz a Guano Pointra, ami már sokkal lazább bóklászást tesz lehetővé, különböző kis magaslatokra fel lehet kapaszkodni, plusz mementóként meghagyták az itt zajló bányászathoz használt csille felső állomását is, ami igazából tök jól néz ki ebben a tájban. Itt már felvidult Brigi és Ákos is, mászkáltunk erre-arra, itt már nem állt a hátunk mögött egy jólláthatósági mellényes fószer, hogy kisfiam, gyere vissza a szikla széléről, szóval ez a rész tökre megérte és igazából megkapod a Grand Canyon élménynek azt a részét, hogy állsz valahol, ha pedig egyet lépsz, akkor iszonyatos mélységbe eshetsz le. És nyilván ez továbbra is egy olyan pontja a Földnek, amit képeken nem lehet visszaadni, de még ott téblábolva is akkor fogod fel leginkább a méreteket, amikor látsz egy helikoptert elrepülni a kanyonban. Illetve először csak hallod, aztán próbálod megkeresni a szemeddel, mert annyira pici. És ott rájössz, hogy ez a hely egészen döbbenetesen hatalmas.
[+]
Ákossal mi úgy voltunk, hogy nekünk ez már így is elég meggyőző volt, de kiderült, hogy Brigi igazából őrületes nagy rajongója a helikopterezésnek (ideje lenne megismerkednie R. Antal miniszterrel), szóval ő betolta a zsetont egy körre és párás szemekkel tért vissza, hogy ez mekkora élmény volt, annyi lélekjelenléte azért maradt, hogy serényen fotózgasson, valamint videózzon.
De aztán elhagytuk a helyszínt, mert kinézett még kicsivel több mint két óra vezetés, az biztos, hogy nekem a Grand Canyon Westből bőven elég volt a hátralevő életemre, de a South Rimre még tízszer is elmennék (mondjuk ott ilyenkor -9 fok Celsius van), a két jómadárnak viszont megvolt az első Grand Canyon megtekintése, ami viszont minimum kötelező, ha már az embernek Vegasban van dolga. Mivel ez volt az utolsó éjszakánk Vegasban, ezért Ákos még sétált egy nagyon a Stripen, de aztán alvás következett, mert másnap korán indultunk tovább Los Angelesbe.
