A Royal Pagoda Motel alkalmazottai (tulajdonosai) roppant előzékenyek megengedték, hogy bár reggel kicsekkoltunk ugyan, de az autót estig ott hagyhattuk a létesítmény parkolójában, amíg elmentünk kicsit felfedezni Los Angelest. A terv egyszerű volt: el kellett jutnunk Hollywood főutcájára, mert az összes hop on hop off busz onnan indult és mivel ebben a városban igen komoly távolságok vannak, ezért ezek az eszközök tűntek megfelelőnek arra, hogy a lényeges pontok között közlekedjünk, miközben azért magunkra csipegetünk információkat is az útvonalon elszórt érdekességek kapcsán.

[+]

A Chinese Theater környékét Uberrel közelítettük meg, ezúttal egy Chevy Voltba csüccsentünk be, amely mondhatni felvillanyozott minket, sofőrünk Jean-Luc volt, aki marokkói születésű és úgy vezet, mint az állat, mondhatni binárisan kezelte a gázpedált (áramerősség-adagolót), simán váltott egyszerre négy sávot, a kerékcsikorgás minden kanyar alapvető tartozékának számított, tutira látta a Taxi 1-2-3-at tegnap este egy ültő helyében. De legalább ennek kapcsán megtudtuk, hogy ha 10 mérfölddel lépi túl az ember a megengedett sebességet, az még belefér. Ő mondjuk általában 30-cal ment gyorsabban, mint az indokolt és javasolt lett volna, úgyhogy irgalmatlanul hamar ott találtuk magunkat Hollywood közepén.

[+]

Vettünk jegyet a buszokra, aztán elsétáltunk reggelit keresni azon az úton, ami arról híres, hogy csillagok vannak a járdán, bennük pedig arany betűkkel mindenféle itteni arcok neve van kirakva. A feléről nem tudtuk, hogy ki, de Marylin Monroe-t megtaláltuk a McDonald’s előtt, biztos örülne, ha tudná. Hollywood (és egész LA) tele van mindenféle mozikkal, a Dolby Theatre elől indultunk, a piros járat végállomása pedig Beverly Hills volt.

[+]

No, az a helyzet, hogy a film fővárosa vagy bejön, mert pörögsz erre az egészre, vagy nem, mert azt gondolod, hogy túl van az egész misztifikálva. Mi az utóbbi kategóriába estünk, elhaladt a busz számos pub, színházacska, bár, motel és irodaház mellett, mindegyikről volt egy sztori, hogy melyik filmsztár mikor és milyen ügyben volt itt, a helyszínre és az egész hollywoodi szószra sokkal jobban rá kell ahhoz csavarodni, hogy ezt az ember izgalmasnak tartsa. Ráadásul délután már iszonyatosan sokan voltak, az idegenvezetés viszont profi volt, előre felvett szöveget hallgathattunk, ami tényleg sokat adott hozzá a látványhoz, de hogy mindegyik azzal végződött, hogy ide üljél be, mert lehet, hogy felbukkan egy sztár, vagy hogy itt szoktak a csillagok dollárezreket ruhára költeni és hogy kik laktak ebben az utcában… azért nagy dózisban ez egy kicsit erős.

[+]

De volt egy csomó jópofa dolog is. Beverly Hills külön városként működik, ezért van városháza benne. A Rodeo Drive a bevásárlóutca, itt maximum kétszintes épületek vannak az összes híres divatmárkával, a Gucci épülete például konkrétan úgy néz ki, mintha arannyal öntötték volna le. Itt még a busz sem állhat meg, csak átdöcögtünk rajta öttel, az viszont tök menő, hogy minden utca más típusú fasort kapott. Los Angelesben egyébként egyetlen pálma őshonos, az összes további fát innen-onnan telepítették be.

[+]

Innen a sárga vonalon csapattuk tovább, ami Santa Monicánál, a parton ér véget. Na, ez egy teljesen más élmény, akkora homokos tengerpart (khm, óceánpart) van végig, ami tényleg mellbevágó, megvannak a vízimentők őrházai, itt forgott a Baywatch a kifinomult színészi játékáról ismert David Hasselhof és az összetett személyiséget megformáló Pamela Anderson főszereplésével. Van egy móló is, itt ér véget hivatalosan a 66-os út, ha pedig már így alakult, akkor raktak rá egy vidámparkot is, ami mondjuk 0,5 lépcsővel nyújt többet egy random falusi vurstlinál, de elég különös, hogy pont egy mólóra építették fel.

[+]

[+]

Visszafelé bekanyarodtunk Westfieldbe, az már kinéz valahogy, hogy őszinte legyek, kifejezetten frankó. Innen a koreai negyeden át mentünk a Downtown részre, már Jean-Luc is említette reggel, hogy a koreai üzletembereknek elég jól megy errefelé, ő az idegenvezetőnél sokkal egyértelműbben fogalmazott, amikor azt mondta, hogy ez a negyed azóta lett újra menő, mióta a koreaiak beszálltak az ingatlanbizniszbe. Korábban — és ezt Jean-Luc szó szerint így mondta — egy doboz cigiért is leütöttek. Los Angelesben él a legtöbb koreai a világon, persze Koreát nem számolva, ami azért ad némi képet arról, hogy mennyire multikulti a város, több millió mexikói bevándorló és igen sok kínai is akad, nekik is van külön negyedük — de ezt nekünk már nem kellett magyarázni, hiszen ott szálltunk meg.

[+]

A kínai negyed egyébként varázslatos, voltam Tajvanon pár éve a Computex kapcsán és ugyanazok az illatok, színek, formák jöttek szembe, csak más közegben. És ami talán a legjobban kifejezi, hogy mennyire keverednek itt a népek, az egy csapat négy éves kínai kislány képe, akik körhintán ülnek óriási mosollyal, a szülők ott állnak körülöttük, éneklik angolul a Happy Birthdayt, a szám végén pedig pukkasztottak egy konfetti-petárdát, amit valószínűleg a kínai piacon vettek.

[+]

A helyzet az, hogy ennyi tapasztalat birtokában úgy voltunk vele, hogy San Francisco sokkal izgalmasabb és élhetőbb (de drágább), Los Angeles nagyon erősen a moziról szól csupán, ezért azoknak nyújt több élményt, akik rajonganak a filmes világért. A forgalom vasárnap is erős volt, sokkal jobban eltesped ez a város, mint San Francisco, ahol földrajzilag azért elég behatárolt a terület, ezért óriásiak a távolságok, amit mindenki autóval próbál áthidalni, de nehéz parkolni és szinte állandóak a dugók. Az 1920-as években a városban kiterjedt és jól működő villamoshálózat volt (állítólag a világ legjobb tömegközlekedése itt működött), ez a háború után a motorizáció robbanásszerű elterjedésével eltűnt, felszámolták, most küzdenek azon, hogy valamit ebből visszaállítsanak a folyamatosan épülő metróhálózattal, de jól jelzi, hogy ez milyen távoli álom, hogy a szerelvények vasárnap délután 30 percenként jártak. Nehezen fognak átszokni az autóról a kaliforniai népek.

[+]

Fél 6 körül hagytuk el a várost nem egyszer hétsávos autópályákon tömörülve, irgalmatlan durva a forgalom. Elég, ha csak annyit mondok, hogy a hét sávból néhol kettőt is fenntartottak a carpool számára, azaz ezeket csak azok használhatták, akik legalább ketten ültek az autóban — leginkább pangott az ürességtől mégis a sáv. Mert tényleg mindenkinek van kocsija és őrült sokat ingáznak az elővárosokból. Este 9 körül értünk a Las Vegas előtt nem messze fekvő Gold Strike Casinóba, ahol megszálltunk, játszottunk (és egyikünk sem jött ki pluszosan), de net nincs, illetve 10 dollárért lehetne, ám a bejelentkező és fizető landing page sem töltődik be, úgyhogy inkább alszunk. Másnap CES.