Nem vagyunk összekötve egy ilyen utazás során, igazából persze a szállások alapvetően determinálják, hogy merrefelé közlekedünk, de egy-egy helyszínen előfordulhat, hogy hárman három különböző nevezetességet szeretnénk megcsodálni. Így volt ez a Napa Valley kapcsán, ahová AliceWake-kel mentem bortúrázni, de másnap Ákos és Brigi járkáltak San Francisco belvárosában, amíg én a Google székházában ismerkedtem egy Szilícium-völgyben levő óriási IT cég főhadiszállásával. De aztán eljött az a nap is, amikor testületileg bevonultunk a városba, hogy a további, mindannyiunkat érdeklő pontokat felkeressük.
Útközben. Igen, ilyen volt az időjárás december 31-én
Első kanyarban valami elektronikai boltban vettünk SIM-eket, mert a roaming nem olcsó buli errefelé, net viszont akkor is kell, ha épp nincs WiFi, mert ugyan SF-ben tök sok helyen lehet találni hálózatot, de ha nekiindulunk a vidéki Amerikának, akkor erre jóval kevesebb esély mutatkozik. Ezt sikerrel abszolváltuk, majd némi bemelegítő shake + saláta kombináció elfogyasztását követően nekivágtunk, hogy felkeressük a Coit Tower néven futó kilátópontot, ami funkciójából adódóan meglehetősen magasan helyezkedik el. És közben igen meleg lett, a végére már a kabát is leugrott és december 31-én rövidujjúban flangáltunk a verőfényes napsütésben.
[+]
A Coit Tower önmagában, hát, szóval nem az a nagyon húdehúde látványosság, viszont az odavezető út nagyon frankó helyeken vitt minket, például átkeltünk a Chinatownon (kínai negyed), ami szenzációsan jó hely azoknak, akik már jártak Ázsiában és szerették az ottani nagyvárosi hangulatot. Egyes utcasarkok Hong Kongot idézik, az illatok, az emberek, a feliratok, a termékek és egyáltalán az egész miliő a lehető legjobban megpróbálja visszaadni azt a világot, ahonnan az itt lakók érkeztek. Nekem ez egy kifejezett élmény volt, de én amúgy is teljesen rá vagyok kattanva erre a világra, csak a páratartalom volt más. Nem mintha hiányzott volna.
[+]
Innen jutottunk fel a Coit Towerhez, amely a jelek szerint népszerű létesítmény, mert 40 percet kellett sorban állni a lifthez (lépcső nincs, illetve gondolom van, csak nem használhatják a turisták) és ezért legomboltak rólunk fejenként 9 dollárt is. De persze fent azért jó körülnézni, jó időben látszik az Alcatraz, a Golden Gate, a Bay Bridge és a belváros felhőkarcolóira is rá lehet pillantani.
[+]
Aztán azt mondtuk, hogy talán menjünk gyalog át a Painted Ladieshez. Ez kicsivel több mint egy órányi slattyogás leginkább a Market Streeten úgy, hogy útba esik a városháza, amit a Szent Péter Bazilikáról koppintottak. Mert ez a koppintási mánia itt eléggé burjánzott a múlt században, jöttek Európából az emberek, de hát különösebb történelme az Egyesült Államoknak nem volt (és ahhoz képest, hogy a felénk mennyi idősek az épített emlékek gyakorlatilag azóta sincs), szóval csináltak maguknak olyan dolgokat, amelyek a régi hazájukban voltak (két éve írtam a London Bridge-ről is, ami Lake Havasu City látványossága).
[+]
Itt tényleg rövid ideig tartó megpihenés után felmásztunk a Painted Ladieshez (Pacific Heights), ami a város legdrágább környéke hét csodálatos, viktoriánus stílusú házikóval, egy egészen remek park mellett úgy, hogy a park felől a makulátlan állapotú hajlékok mögötti városkép kifejezetten vonzó látványt nyújt.
[+]
Meg nyújtott olyan látványt is, amire igazából egyikünk sem volt túlzottan kíváncsi, de ezt a csávót mégsem vitte el perceken belül a helyi erkölcsrendészet, pedig én speciel semmiféle más kimenetelét nem tudom elképzelni a lenti performance-nak.
[+]
Viszont ha három ember indul neki egy egész napos programnak, akkor bizony nem árt az igényeket összefésülni. Ákos még fitt, üde, fiatalos, tetterős, ráadásul ha már eljutott ide, akkor két pofára akarja habzsolni az összes látnivalót, ami tök érthető, tehát ő mindig menne, egyik helyszínről a másikhoz, aztán tovább és megint tovább úgy, hogy semmi ne maradjon ki. Brigi a másik típus, neki a nagy rohanás nem fekszik, mert mondjuk többet szeretne itt-ott leülni, meginni egy kávét, elintézni kisebb dolgokat és leginkább rendesen ebédelni. Nekem meg igazából valamelyest mindegy, de azért valahol kettejük között van az igényszintem, szóval ha azt látom, hogy Ákos túlrohanja a sztorit, a Brigi pedig a szokásosnál is durcásabb arckifejezéssel közlekedik, akkor közbelépésre van szükség, hogy tényleg mindenki maximálisan tudja élvezni azt, hogy persze, hogy odaérünk naplementére a Golden Gate-hez akkor is, ha meg kell állni, hogy a hölgy bedobhasson valami snacket. De ezt sikerült menedzselni, úgyhogy a napot (legalábbis SF-ben) a Golden Gate túlpartján levő domb tetején zártuk.
[+]
Mert ez a hely ilyenkor valóban lenyűgöző, annyira jó ennek a városnak a fekvése, hogy igazából semmi más dolguk nem volt az amerikaiknak, csak ripsz-ropsz felrántani néhány felhőkarcolót és odarakni egy baromi menő hidat a szorosba... zseniális innen a kilátás, ráadásul a naplemente úgy zajlik, hogy amikor a városban már csak a felhőkarcolók tetejére süt picit a nap, akkor a Golden Gate még oldalból telibekapja, ami állati kontrasztos lesz a környezettel és valóban egy olyan csoda, amit élőben látni ajándék.
[+]
Viszont ezen a ponton már mindenki elég fáradt volt, ráadásul ideérkezésünk óta reggel 6-7 között ébredtünk mindig, szóval annak ellenére, hogy volt arról szó, hogy esetleg megvárjuk az éjfélt valahol a városban, mégis inkább úgy döntöttünk, hogy roppant nyugdíjas módon ezt a pillanatot a hotelünkben fogjuk átélni. Nem csak a kornyadozás okán, hanem a visszajutás miatt is, a BART egyébként sem egy kéjhömpöly, de szilveszterkor lehet, hogy még riasztóbb az utazóközönség, az Uber pedig olyan szorzókkal dolgozik, ami egészen horror. Egyébként napközben volt Uber ride is, a sofőrünket jól kikérdeztük és azt mondta, hogy újévre a cég irgalmatlan bónuszt fizet (akár 150 dollárt is) azoknak, akik sok fuvart bonyolítanak le, pont azért, hogy minél több autójuk legyen az utcákon, ezt pedig nyilván tudják fedezni azokból a szorzókból, amelyek ilyenkor vannak érvényben.
[+]
A lényeg az, hogy a fenti képen látható programmal kecsegtetett maga a szálloda, gondoltuk, hogy teszünk egy próbát, egyikünk sem hallott még erről a zenei formációról (később kiderült, hogy ez nem véletlen), szóval visszamentünk, a bárban ittunk egy (kettő? három? sok?) pohár pezsgőt, aztán benéztünk a rendezvényre, amiről kiderült, hogy kipattintott nicaraguai nyugdíjasok éves bulija, itt viszont még mi sem tartunk korban, eleinte röhögcséltünk, de aztán pont a Brigi világított rá, hogy ez mennyire kedves dolog, minden évben itt szilvesztereznek (ezt egy résztvevő mesélte), jól érzik magukat, mindenki felveszi a legjobb ruháját, táncolnak visszafogottan, nyomatják a nicaraguai zenét, és igazából lehet, hogy 70 felett én ezzel már tök boldog lennék, ha egyáltalán megélem.
BÚÉK! [+]
Szóval igazából megvártuk az éjfél pillanatát, koccintottunk valami borral a szobában, megállapítottuk, hogy ez is tök jó, aztán baromi gyorsan bealudtunk, mert másnap reggel 6:30-ra lőttük be a kelést, hogy beleférjen a napba 9 órányi vezetés. Jelentem: belefért, ezt a bejegyzést már Pahrump roppant vonzó városkájából írom, ahonnan holnap indulunk felfedezni a Death Valley-t.
