Még otthon voltunk annyira előrelátóak, hogy foglaltunk egy bortúrát Amerika leghíresebb borvidékére, amit Napa Valley-ként ismer általában a világ, noha ez nem csak egy völgy, hanem egy nagyobb terület. De a Napa Valley a legismertebb, esetleg Sonoma még felénk is ismerősen csenghet. Ez nem egy olyan állati régi borvidék, mint a franciáknál jellemző, alig több mint 100 éve van itt egyáltalán bármiféle szőlőtermelés, de a múlt század vége felé már a kaliforniai borok benne voltak a világ élvonalában. Erről a folyamatról persze meghallgattunk egy rém amerikai sztorit, hogy mekkora égés volt a franciáknak 1976-ban, amikor egy nemzetközi, nagyon nívós borversenyen a vaktesztek során meglepetésre a kaliforniai borok nyertek (Bottle Shock néven még film is készült belőle Alan Rickman főszereplésével).
De nem így indult a reggel, hanem egy 04:00 AM keléssel, ami nekem kifejezett megkönnyebbülés volt, mert szentkuti11 úgy alszik, mint amikor egy hörghurutos dzsúdós epilepsziás rohamot kap, ezért inkább felkeltem idejekorán. Aztán kiment a tegnapi blogbejegyzés (ha már ébren voltam), majd becsavartunk egy reggelit, megvártuk a hotelünk által díjmentesen biztosított reptéri transzfert, ott pedig felpattantunk a BART-ra (Bay Area Rapid Transit), hogy bejussunk a városba. Ennek a logisztikai műveletsornak az az oka, hogy a reptérhez közel eső hotelekben jóval olcsóbb a csicsikálási opció, mint a város szívében, szóval a költséghatékonysági szempontok felülírták a kényelmi igényeket. A BART amúgy olyan mocskos és lepattant, mintha soha nem lett volna karbantartva az üzembe helyezését követően.
[+]
Mivel Ákos nem okvetlenül egy kifejezett sommelier, ezért ő elindult felfedezni a várost, mi pedig AliceWake-kel felültünk egy buszra, amit Vlad vezetett (aki ukrán, de már 21 éve ezt csinálja itt), állati jó fej volt, tolta a poénokat és nagyon sok érdekességet mesélt. Mikor elindultunk, még valami napsütés is akadt itt-ott, de ez nagyon hamar drasztikusan kitartó esőzésbe csapott át, ezért a Napa Valley természeti szépségeit maximum csak sejtettük, de úgy amúgy nem nagyon láttuk.
Nicholson pincészet [+]
Első állomásunk a Nicholson pincészet volt, amit egy indiai(!) csávó visz, betódultunk egy terembe, kaptunk két chardonnay-t és egy pinot noirt, körülnéztünk a birtokon, de annyira nem voltunk oda, ráadásul itt nem szokás vizet adni a borok mellé, ami elég furcsa, mert az embernek pont szüksége lenne hidratációra, ha ennyi bort puszil be. A pinot egyébként egyáltalán nem volt rossz, de elég drágán mérték. A legfontosabb infó ezen a helyen az volt, hogy innen fotózták a Windows XP háttérképet anno, ebből persze semmi sem látszott, plusz azóta azon a dombocskán is szőlők vannak, a másik nagyon lényeges történés pedig az volt, hogy AliceWake egyrészt talált egy cicát, és ez nála láthatóan triggerel bizonyos viselkedésformát, másrészt összeismerkedett egy német csajjal, aki egyedül nyomta ezt a túrát, jól elbeszélgettek és közben majdnem lekésték a buszt.
[+]
Aztán elmentünk egy hihetetlen helyre, a Jacuzzi pincészethez. Nevetgéltek? Mi is nevetgéltünk, de kiderült, hogy ez a Jacuzzi tényleg az a jacuzzi. Ezek az eredetileg olasz arcok találták fel a pezsgőfürdőt, mert az egyik kétéves gyereknek olyan betegsége volt, ami miatt minden nap 40 kilométernyire kellett terápiára hurcolni: igen, jól sejtitek: forró és bugyogó vízben kellett üljön a csemete, szóval a Jacuzzi család összeütötte otthon a világtörténelem első jacuzziját és jól meg is gazdagodtak belőle. Ízlést mondjuk nem lehet pénzért venni, a mediterrán stílusú épületben levő szobrok és dekorációk halmaza a giccsnek egy olyan fokát ostromolta, amire csak hab volt a tortán a bejáratnál borosüveg formájúra nyírt olajfák látványa. De itt nagyon jók voltak a borok (főleg a Merlot), kedvesek a vendéglátók, szóval így visszagondolva borilag és hangulatilag a Jacuzzi nyerte a bulit.
[+]
Ezt követően jött az ebédszünet, Sonoma központjában letett mindenkit a busz, Vlad megemlített 4-5 éttermet, ahova szerinte érdemes betérni, mi a mexikóit választottuk (La Casa, állati fantáziadús), és igen jót ettünk, AliceWake kikért egy seafood paellat és ami abba bele volt öntve, azt itthon csak nagyon drágán adták volna oda. De én sem panaszkodtam az enchiladával.
[+]
Majd vissza a buszra és az utolsó állomásunk a Madonna Estate volt, ami egy kicsi, családi pincészet, itt óriási forma volt a tárlatvezető, akivel a pincében kezdtünk, itt is kaptunk öt tételt (Jacuzziék is ennyit adtak), ebből kettő volt tényleg király, a pinot noir rosé nekem ízlett (AliceWake-nek nem), a treminit pedig úgy harangozták be, mint valami totál ritkaságot, de hát nekünk ez általában Tesco alsópolcos termék.
[+]
Mindezek után visszavitt minket a zuhogó esőben a busz a Bay Bridge-en át a városba, még próbáltunk valami SIM-et szerezni, de minden zárva volt az AT&T-n kívül (ami állati drága), ahol az értékesítő csávó ki volt készülve, hogy egy Galaxy Fold van nálam pont, de a SIM ettől még nem lett olcsóbb. (Igazából lehet, hogy drágább lett volna, ha előbb veszi észre, hogy mi van a kezemben.) Kis tekergés után még végig kellett várnom, ahogyan sminkcuccok vásárlása történik, aztán visszaültünk a mocskos BART-ra, a reptéren megvártuk a koreai sofőrt a busszal, majd nagyon lelkesen köszöntöttük Ákost, aki a Diablo anyagot véglegesítette a Gamepodra és mindennemű vacsorázás nélkül aludni tértünk. Volna, ha a hölgy még nem dönt úgy, hogy ő lemegy a bárba borozni és cikket írni, de mondjuk aludni azt pont lehet nélküle is simán.
[+]
Mikor ezt az anyagot véglegesítem, addigra Ákos és Brigi már a belváros felé robognak a BART-tal, én pedig várom Tündét, aki bevisz a Google székházba ebédelni. Hogy ott mennyire lehet fotózni és videózni, az majd kiderül, de már az is király, hogy egyáltalán bejutok, mert csak kísérővel lehetséges. Gondoltam, hogy ha már Szílicium-völgy, akkor legyen Facebook, Apple, meg YouTube székház is, de sehová nem lehet csak úgy besétálni, szóval marad a Googleplex. Nyilván lesz róla anyag.
