A Nokia utána Samsung is csökkentette a mobilpiac bővülésére vonatkozó előrejelzéseit. James Chung, a Samsung szóvivője szerint az idei évre tervezett 9 százalékos piaci bővülés nem lesz elérhető. Jövőre még az ideinél is lassúbb bővülésre, vagy akár piaci visszaesésre is számítani lehet. A Samsung borús előrejelzése összhangban vannak a Nokia november 14-én kiadott piaci szemléjével, mely szerint az idei év utolsó negyedéve biztosan gyengébb lesz, mint azt eredetileg tervezték. Geoff Blaber, a CCS Insight piaci elemzője szerint a következő néhány negyedév a visszaesés és a gyengülés jegyében fog telni a globális piacokon. A dolog hátterében nem csupán a lanyhuló vásárlói igények állnak, hanem a fejlett piacokon a szolgáltatói ártámogatás csökkenése is további visszaesést von magával. A CCS Insight beszámolója szerint a készülékek ezen piacokon egyértelműen drágábbak, mint néy hónappal ezelőtt voltak. A világ legnagyobb töltőgyártója, a Salcomp is a tavalyi szint alá mérsékelte 2008-as előrejelzéseit, mivel partnerei folyamatosan csökkenő eladásokkal szembesülnek. A Samsung még júliusban irányzott elő 9 százalékos globális piaci bővülést az idei évre, de a 2009-es előrejelzésektől egészen mostanáig elzárkózott. Az eredetileg becsült 9 százalékos bővüléshez arra lenne szükség, hogy az idei év utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest 6-7 százalékkal bővüljön a forgalom, mely a jelen gazdasági helyzetben meglehetősen valószínűtlen. Elemzők szerint az idei év utolsó negyedévében nem bővülésre, hanem visszaesésre kell számítani az egy évvel korábbi eladásokhoz képest.
Csökkentette bővülési előrejelzéseit a Samsung
Azóta történt
-
Hugo Boss mobiltelefon a Samsungtól
A Samsung és a Hugo Boss közösen mutatták be az érintőkijelzős F480 különleges változatát.
Hír 9
-
Kelendőek a Samsung kamerás mobiljai
A Samsung több mint tízmillió nagyfelbontású kamerával szerelt mobiltelefont értékesített.
Hír 55
-
Csökkentette előrejelzéseit a RIM
Az év utolsó negyedévében a RIM sem tudta tartani korábbi előrejelzéseit.
Hír 0
-
Az LG sem túl derűlátó
Az LG sem festett túl rózsás képet a jövő év várható eredményeivel kapcsolatban.
Hír 0
Előzmények
-
A Nokia és az amerikai piac
A Nokia elnöke az Egyesült Államok mobilpiacáról és a 4G megoldásokról beszélt.
Hír 8
-
Hatszáz alkalmazottat épít le a Nokia
A finn gyártó belső átalakulása egy telephely bezárását és hatszáz fős leépítését jelenti.
Hír 3
-
Már csak negyedik a Motorola
A Motorola mobiltelefonos részlege 840 millió dollár veszteséget produkált negyedév alatt.
Hír 9
-
Samsung: növekvő eladás, csökkenő nyereség
A Samsung piaci térnyerését hatalmas nyereségcsökkenés kísérte.
Hír 14
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Gumi és felni topik
- Mobil flották
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Viccrovat
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- További aktív témák...