A Bloomberg értesülései szerint John W. Keating, a Motorola egyik részvényese Chicagóban indított eljárást a Motorola Mobility Holdings Inc. és annak vezérigazgatója, Sanjay Jha ellen, mivel szerinte a Google 12,5 milliárd dolláros akvizíciója nem kompenzálja a befektetők ráfordításait. Keating szerint a Motorola értéke az Android-alapú készülékek sikerének és a rendkívül erős szabadalom-portfóliónak köszönhetően idővel jelentősen megemelkedett volna, mely jóval nagyobb haszonhoz juttatta volna a részvényeseket. Keating továbbá azt is fájlalja, hogy a Motorola igazgatótanácsa meg sem próbált kedvezőbb ajánlatokat szerezni, hiszen szerinte a Google által fizetett 63 százalékos részvényfelárnál is sokkal többet ér a cég szellemi tulajdona. Jennifer Erickson, a Motorola Mobility szóvivője egyelőre nem tudott állást foglalni az üggyel kapcsolatban, mivel szerinte cégének egyelőre nem volt lehetősége tüzetesen átvizsgálni a keresetet. Katelin Todhunter-Gerberg, a Google szóvivője nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.
Azóta történt
-
M-Cam: Hiba a Motorola felvásárlása
Az M-Cam szabadalmi tanácsadó cég szerint hatalmas hibát követ el a Google a Motorola felvásárlásával.
Hír 71
-
A Google számára bármennyit megért a Motorola
A legfrissebb információk szerint az eredeti ajánlatánál harmadával többet fizetett végül a Google.
Hír 11
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- WordPress tartalom kezelő rendszer (CMS)
- Apple iPhone 13 mini - miért nem veszik elegen?
- Olasz autó topik (Fiat, Lancia, Alfa)
- Színészek hangjait lopta el egy AI-cég
- Ubiquiti hálózati eszközök
- MILC felhasználók szakmai topikja
- Fűnyíró topik
- Asztalos klub
- Óvodások homokozója
- iPhone topik
- További aktív témák...