A Nokia név tulajdonképpen sosem tűnt el a piacról, hiszen nem is olyan rég még mindig bele lehetett futni egy finn márkajelzéses, régebbi Lumiába, továbbra is kaphatók a hagyományos Nokia telefonok (amelyek a Microsofttól a HMD Global Oy irányítása alá kerültek), és ott volt persze a hétvégéig egyedülállónak mondható N1 androidos táblagép, amely a Foxconn gyártósorairól gördült le. A Nokia 6 hétvégi leleplezése így nem is volt igazi visszatérés, már csak azért sem, mert az alsóbb szegmensbe szánt, tucat kinézetű masina egyelőre csak a Kínai Népköztársaságban lesz kapható. Ez némileg ellentmond a HMD globális terveinek, mégsem zárja ki a lehetőségét, hogy hamarosan – mondjuk a február végi MWC-n – megérkezzenek a nemzetközi piacra szánt modellek.
Ez lehet az egyik legolcsóbb új Nokia okostelefon, az E1 (forrás: NokiaPowerUser) [+]
A kétféle méretben kiszivárgott D1C-ről többször is írtunk, és az állítólagos zászlóshajóról is felbukkantak információk. Most egy közel belépőszintű modell a soros, amelyet már karácsony környékén emlegettek, és amely az E1 nevet kaphatja. Azért nem kell teljesen mezei komponensekre gondolni: a Nokia Power User a négymagos Snapdragon 425-ös SoC használatára számít 2 gigabájt RAM és 16 gigabájtos belső tároló kíséretében. A kamerák 5 és 13 megapixelesek lehetnek, a kijelző 5,2 vagy 5,3 hüvelykes 720p-n, az Android főverzió pedig 7.0-s – már a Nokia 6 felülete is ezen alapszik.