Hirdetés

Egyre több az OLED panel a piacon

Egyre több OLED panellel szerelt készülék kerül piacra, az okostelefon-kijelzők piacának bevételét pedig 61%-ban az OLED panelek adták 2018 harmadik negyedévében. Ez a túlsúly már nem magyarázható azzal, hogy a technológia alapvetően drágább, mint az IPS, egyre nagyobb arányban használják a gyártók a szerves fénykibocsátó diódákból felépülő megjelenítőket. Ezt a szegmenst pedig egyértelműen a Samsung dominálja. Olyannyira, hogy az technikailag monopolhelyzetet jelent.


[+]

Míg a Samsung az OLED megjelenítők 93,3%-át szállítja, a teljes kijelzőpiac 57,8%-a is a dél-koreai gyártó kezében van, beleértve az LCD megjelenítőket is. A másik két releváns szereplő, a kínai BOE és a Tianma 7,8 és 7,7%-kal van jelen nemzetközi szinten, ami egy 10 milliárd dolláros buli. Ebből 6,6 milliárdos forgalmat kizárólag az OLED panelek generálnak. A rugalmas megjelenítők piacán is a Samsungé a legnagyobb részesedés 94,2%-kal. Összehasonlításképpen: 2017 első negyedévében a nemzetközi kijelzőpiac mindössze 35%-át tették ki az OLED panelek. A Samsung nagyjából hegemón helyzete jövőre változhat az LG és az Apple együttműködésének hatására.

Azóta történt

Hirdetés