A Windows Phone platform sokak számára egyet jelent a Lumia márkanévvel, hiszen a Nokia a több mint 92 százalékos részesedésével gyakorlatilag a teljes szegmenst uralja. A Microsoft azonban igyekszik újabb partnereket is bevonni az ökoszisztémába, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a XOLO és Sony után több kínai gyártó is előrukkol majd idén Windows logós okostelefonnal. Viral Oza, a Nokia indiai részlegének marketingigazgatója szerint az új gyártók belépése nem gerjeszt majd árversenyt, hiszen a platform már jelenleg is minden árszegmenst lefed, ugyanakkor a nagyobb támogatottság révén a fejlesztők is szívesebben nyitnak majd a platform felé, melyből a teljes ökoszisztéma profitálhat.
Egyre többen nyithatnak a WP8 felé
Azóta történt
-
WP8 mobil a Lava műhelyéből
Még idén piacra dobja első, Windows Phone 8 operációs rendszert futtató készülékét a Lava Mobiles.
Hír 17
-
Bemutatkozott a Xolo A500 Club
Kétmagos processzorral és WVGA kijelzővel szerelt olcsó okostelefonnal rukkolt elő az indiai Xolo.
Hír 20
-
WP8 felé nyithat a Sony
A VAIO részleg eladásával nem szűnik meg végleg a Sony és a Microsoft kapcsolata.
Hír 33
-
Windows Phone 8.1 – javuló NFC támogatás
A Microsoft új operációs rendszerében kiiktatható lesz az NFC műveletek felesleges jóváhagyása.
Hír 32
Előzmények
-
Frissítés minden WP8 modellre
A Microsoft rövidesen bejelentésre kerülő frissítése az összes Windows Phone 8 operációs rendszert futtató készülékre elérhető lesz.
Hír 69
-
Rövidesen debütál a Lumia „Icon”
A január 6-án kezdődő CES 2014 során kerül leplezésre a Lumia 1520 kisebbik változata.
Hír 24
-
Piacon a Lumia 525
Szingapúrban debütált a Lumia 520 kétszeres belső memóriával és Bluetooth 4.0 LE támogatással felvértezett utódja.
Hír 59
-
Újabb fotón a Lumia 929
Ismét a kamrák előtt pózolt a Lumia 1520 kisebb testvéreként emlegetett Lumia 929.
Hír 65
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Alternatív kriptopénzek, altcoinok bányászata
- Melyik tápegységet vegyem?
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Anime filmek és sorozatok
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Óra topik
- Tőzsde és gazdaság
- Toyota topik
- További aktív témák...