Android alapú készülékekre már elérhető a Skype v1.0.0.983-as változata, mely az Egyesült Államokban 3G hálózatokon is lehetővé teszi a hanghívásokat, illetve az Android Police által feldezett biztonsági hibákra is gyógyírt kínál. Mint ismeretes, a csevegőszoftver korábbi kiadása a személyes adatokat egy más alkalmazás által is könnyen hozzáférhető, kódolatlan SQLite3 adatbázisban tárolta, vagyis azok mindenféle komolyabb erőfeszítés nélkül illetéktelen kezekbe kerülhettek. A Skype közleménye szerint az új kiadás már nem teszi lehetővé a jelszavak, előzmények és névjegyzékek hozzáférést más alkalmazások számára, vagyis a kliensszoftver frissítése mindenképp ajánlott.
Azóta történt
-
Súlyos biztonsági rést találtak az Androidban
Az Ulmi Egyetem szakemberei szerint az androidos készüléken jelen lévő hiba miatt a felhasználók autentikációs kódjai illetéktelenek számára is hozzáférhetők.
Hír 77
-
Skype 2.0: Videóhívás Androidra
Az új Skype kliens segítségével Android alapú okostelefonok számára is elérhetővé vált a videóhívás lehetősége.
Hír 23
Előzmények
-
Biztonsági rés a Skype Android változatában
A Skype gőzerővel dolgozik az Android platformra szánt kliens biztonsági hibájának befoltozásán.
Hír 16
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Kerékpárosok, bringások ide!
- DIGI kábel TV
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- DIGI Mobil
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Netfone
- DIGI internet
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- További aktív témák...