A finn gyártó korábbi ígéretének megfelelően a Lumia 710 és 800 készülékek számára is elérhetővé vált a Windows Phone „Refresh” frissítés, mely az internetmegosztás lehetőségén kívül többek között a hanghívások és egyéb riasztások elnémítását is lehetővé teszi a készülékek lefordításával. Ezen szolgáltatások a Lumia 610 és 900 modelleken már korábban elérhetőek voltak. A firmware frissítését követően az időzítővel, illetve Scalado Rewind csoportkép és automatikus panorámakép készítési megoldásával kecsegtető Camera Extras; a DLNA támogatást biztosító Play To; valamint a névjegykártyák egyszerű megosztására hivatott Contact Share is elérhetővé vált a Windows Phone Marketplace online piactéren.
Azóta történt
-
Lumia 900 – rózsaszínben is
Az amerikai AT&T kínálatában debütál a Nokia Windows Phone sorozatának legerősebb, kifejezetten hölgyeknek szánt tagja.
Hír 54
-
Elérhető a Nokia Camera Extras
Mostantól világszerte elérhető a Lumia modellekre szánt, a kamera lehetőségeit még inkább kiaknázó Nokia Camera Extras.
Hír 9
-
Kiszórja készleteit a Nokia
Németországban agresszív árvágásokkal és vásárlási utalványokkal próbálja vonzóbbá tenni a jelenlegi Lumia sorozatát a Nokia.
Hír 68
-
Lumia 920 – vezetékmentes töltővel?
Egyre több részletről árulkodnak a Nokia Windows Phone 8 palettájának kiszivárgó sajtófotói.
Hír 80
Előzmények
-
Elérhető a Nokia Camera Extras
Kínában és az Egyesült Államokban is elérhető a Lumia 900 ingyenes fotós szoftvercsomagja.
Hír 22
-
Nokia Lumia 900 - más dimenziók
A nagytestvér megérkezett, eredetileg csak az amerikai piacra szánták, de végül mi sem maradunk ki belőle.
Teszt 394
-
A Lumia sorozat támogatott marad
Számos új alkalmazással rukkolt elő a Nokia és hosszú távú szoftveres támogatásról biztosította a Lumia sorozat váráslóit.
Hír 34
-
Voddler – Lumia modellekre is
Négy hónapnyi ingyenes prémium tagsággal érkezik a Windows Phone modellek között Lumia-exkluzív Voddler streaming moziszolgáltatás.
Hír 25
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Ukrajnai háború
- Házimozi belépő szinten
- EA Sports WRC '23
- DIGI kábel TV
- bambano: Bambanő háza tája
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- További aktív témák...