A Series 40 lassúcska alap böngészője mellett hosszú ideig az Opera Mini is elérhető volt, ám az egyre inkább az érintőkijelzős modellekre fókuszáló szoftver helyett a finn gyártó végül inkább egy saját megoldás fejlesztése mellett döntött. A Nokia Browser frissített, 2.0-ás változata továbbra is a fizikai gombsor jelenlétére alapoz, ám az előző változatnál jóval fürgébb és intuitívabb felületet kapott, melyben a keresés és a webes alkalmazások telepítése is egyszerűsödött. Az új változatban már letöltésvezérlő is helyet kapott és minimális multitasking támogatással is bővült, vagyis az alkalmazás elhagyása nélkül is lehetőség nyílik webes tartalmak lementésére vagy akár szöveges üzenetek olvasására is. A háttérben üzemelő szervereknek köszönhetően akár 90 százalékkal is kisebb adatforgalmat generáló böngészőben egyetlen kattintással is elérhetőek a legfontosabb regionális oldalak, illetve közösségi integrációval is büszkélkedhet, vagyis az aktuális weboldalakat saját megjegyzéssel képes a Twitter, a Facebook, a Sina Weibo és RenRen oldalakon megosztani. A Nokia Browser 2.0 valamennyi Series 40-alapú készülékre, és természetesen az Asha sorozatra is elérhető.
Azóta történt
-
Series 40, Meltemi és Windows Phone
Az Ulm melletti kutatóközpont bezárása megpecsételheti a Series 40 utódjának sorsát, de a világ legsikeresebb platformja továbbra is a Nokia jövőjének egyik alappillére.
Hír 331
-
Opera Mobile 12.1 – SPDY támogatással
Android alapokon nyugvó készülékekre is elkészült az Opera legújabb böngészője.
Hír 39
Előzmények
-
Nokia Asha 302 – pénztárcakímélő megoldás
Az S40 platformra építkező Asha sorozat legújabb tagjával a Nokia ugyanazokra lő, akikre eddig is: a vékonyabb pénztárcával rendelkezőkre.
Teszt 467
-
Nokia Series 40 – túl a 1,5 milliárdon
São Pauloban, egy Asha 303 képében talált gazdára a másfél milliárdodik Nokia Series 40 mobiltelefon.
Hír 43
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- EAFC 24
- Eredeti játékok OFF topik
- Politika
- Samsung Galaxy Z Fold3 5G - foldi evolúció
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
- Milyen okostelefont vegyek?
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Apple asztali gépek
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...