A Nokia által támogatott Maemo és az Intel Moblin platformjainak egyesítésével létrehozott MeeGo Linux nem volt túlságosan hosszú életű, hiszen az egyre kiélezettebb piaci verseny miatt a Nokia végül inkább a Microsoft operációs rendszerének szélesebb körű alkalmazása mellett döntött. A projekt azonban nem tűnt el nyomtalanul, hanem az Intel és a Samsung vezetésével a Tizen platformba olvadt. A Qt helyett szabványos webes szabványokból építkező operációs rendszer nemrég komoly mérföldkőhöz érkezett, hiszen az Ubuntu és Windows kompatibilis SDK kiadása mellett immáron a fejlesztőkészlet forráskódja is elérhetővé vált. Úgy tűnik, hogy a projekt a Huawei érdeklődését is felkeltette, hiszen az Übergizmo értesülései szerint a kínai cég immáron az igazgatói tanácsban is elfoglalta helyét.
Azóta történt
-
Tizen – Acer, ASUS és HTC modelleken?
A DigiTimes értesülései szerint az Intel és a Samsung által fejlesztett operációs rendszer az év végére más gyártók készülékein is elérhetővé válhat.
Hír 34
-
Októberben érkeznek az Ubuntu mobilok
A Canonical első embere is megerősítette a népszerű Linux disztribúcióból építkező okostelefonok érkezését.
Hír 181
-
Az Ubuntu táblagépes felületéről
Fejlesztők számára már csütörtöktől elérhető lesz a Canonical táblagépekre optimizált operációs rendszerének próbaváltozata.
Hír 88
Előzmények
-
Csak egy opció a bada-Tizen fúzió
A dél-koreai gyártó egyelőre csak vizsgálja a bada és a Tizen platform összeolvasztásának lehetőségeit.
Hír 10
-
Összeolvad a Tizen és a bada?
A bada OS megnyitása helyett Tizen-fúzió bejelentésére lehet számítani.
Hír 31
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- EA Sports WRC '23
- Szünetmentes tápegységek (UPS)
- Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
- Melyik tápegységet vegyem?
- Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
- ASUS routerek
- Battlefield 2042
- Kés topik
- Ford topik
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- További aktív témák...