A webOS-alapú TouchPad fejlesztésének leállítása után a HP 99 dolláros áron szabadult meg raktárkészleteitől, mely a kísérletező kedvű fejlesztői projektek számára rendkívül olcsó és vonzó táptalajt jelentett. A CyanogenMod csapat a leárazásokra reagálva szinte azonnal bejelentette az Android platform átültetését, ám a projekt azóta sem tudott komoly hibáktól mentes, stabil kiadással előrukkolni. A fejlesztői igényekre reagálva a HP nemrég a nagyközönség számára is elérhetővé tette a TouchPad saját fejlesztésű Android kernel forráskódját, melyet a RootzWiki szerint utoljára 2011 márciusában, azaz a táblagép premierje előtt három hónappal módosítottak utoljára. A közösség számára immáron elérhető forráskód a komolyabb problémák feltárásában nem, de apróbb hibajavításokban biztosan segít.
Elérhető a TouchPad Android forráskódja
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- HP
Azóta történt
-
Ismeretlen táblagép egy HP táblagép reklámban
A webOS-alapú TouchPad sorozat törlése után sem adja fel az internettáblák piacát a HP.
Hír 19
Előzmények
-
HP webOS Enyo 1.0 mindenkinek
A webOS Internals jóvoltából immáron valamennyi HP mobilra és internettáblára elérhető az újabb alkalmazások futtatásához szükséges Enyo 1.0 futtatókörnyezet.
Hír 8
-
A webOS eladását tervezte a HP
A platform megnyitása előtt a Facebookot is megkörnyékezte a HP a webOS eladása miatt.
Hír 6
-
HP TouchPad - ennél több kell
Kétmagos processzor, IPS kijelző és webOS 3.0 operációs rendszer, azaz a HP belépője a táblagép-piacra.
Teszt 68
Hirdetés
Percről percre
it 2050-ig 35-50 százalékkal kell fokozni Japán áramtermelését, méghozzá az AI és a chipgyárak növekvő igényei miatt.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Élesíti a pokolpengét az új AMD Software
ph A 24.5.1-es, WHQL aláírással rendelkező szoftvercsomag az AI-ra is rágyúr.
Alig három hét múlva jön a következő The Future Games Show
gp A stream adás alatt számos új bejelentésre számíthatunk a leleplezett játékok friss részletei mellett.
PlayStation Plus 2024 Extra/Premium - A teljes májusi lista
gp A Sony leleplezte, hogy az elkövetkező időszakban milyen játékokat kapnak, akik a drágább előfizetést választják.
Lifestyle tévét dob piacra a Hisense
ph A Canvas TV koncepciója nagyon hasonlít a Samsung The Frame készülékére.
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.