Elérhető a Research In Motion WebWorks SDK 2.1 fejlesztőkészlet, mely elsősorban azok számára készült, akik hagyományos webes technológiák segítségével szeretnének könnyen hordozható alkalmazásokat készíteni. A HTML, CSS és JavaScript alapokon nyugvó alkalmazások tulajdonképpen helyben tárolt interaktív weboldalaknak tűnnek, melyek a különböző programozói felületeknek köszönhetően azonban jóval többre képesek, mint a böngészőben futó társaik. A WebWorks SDK 2.1 segítségével többek között lehetőség nyílik a kamera és az értesítési terület elérésére is, ahová különböző figyelmeztető ikonok elhelyezésére is lehetőség nyílik. A fejlesztői csomag része továbbá az alant látható Ripple emulátor is, mely távoli szerverekről is lehetővé teszi az elkészült alkalmazások futtatását.
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- Filmvilág
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Veszprém és környéke adok-veszek-beszélgetek
- EA Sports WRC '23
- Folyamatosan hazudott a bitcoin állítólagos feltalálója
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- Így nem hajlik, úgy kettétörik az új iPad
- iPhone topik
- További aktív témák...