Fejlesztők számára már elérhető a nemrég bemutatott iOS 6 második béta változata, mely Address Book, Game Center, iCloud, iMessage, FaceTime, Maps és Safari hibajavításokat és egyéb optimizálásokat is tartalmaz. Az Apple elsődleges célja, hogy a következő két-három hónap során a platform maximálisan stabillá és fürgévé váljon, de azért minden újabb változatba bele kerül néhány kozmetikai frissítés is. Az egyik ilyen, hogy szoftverfrissítés közben a beállítások menü fogaskerekes ikonja immáron animált lett, mely természetesen csak a látvány fokozására hivatott. A fejlesztői béta változatok révén a következő termékfrissítések néhány lehetséges újítása is beazonosításra kerülhet, mint ahogy például az iPhone 4S Siri személyi asszisztensét is a virtuális gombsorra elhelyezett vezérlőgomb leplezte le.
Azóta történt
-
iOS 6 – valósághű fényhatásokkal
Az Apple új mobil platformjának kezelőfelülete fény és árnyék játékkal próbál még realisztikusabbá válni.
Hír 214
-
Bezárta kapuit a MobileMe
Az Apple korábbi online szolgáltatáscsomagjának helyét mára végleg átvette az iCloud.
Hír 1
-
Elérhető az iOS 6 harmadik bétája
Regisztrált fejlesztők számára már elérhető az Apple iOS 6 platformjának frissített változata.
Hír 40
Előzmények
-
iOS 6 – kaméleon állapotsorral
Az Apple új platformjának állapotsora az éppen futó alkalmazás színvilágához alkalmazkodik.
Hír 77
-
TomTom térképeket licencel az Apple
Az iOS 6 navigációs szolgáltatásainak gerincét jelentő térképeket és egyéb tartalmakat a TomTom biztosítja.
Hír 10
-
Bemutatkozott az iOS 6
Facebook integrációval, továbbfejlesztett személyi asszisztenssel, autós navigációval és számos újdonsággal érkezik az Apple új mobiltelefonos platformja.
Hír 281
-
iOS 6 – Apple navigációval
Az Apple saját fejlesztésű 3D térképe, közösségi útinfó szolgáltatása és hangos navigációja veszi át a Google Maps helyét az iOS készülékekben.
Hír 88
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít