Hirdetés

Elkészültek az új Nokia modellek reklámjai

Elkészült a Nokia World 2010 alkalmával leleplezett finn kvartett reklámanyaga, mely ugyan sok újdonságot nem árul el a készülékek tudásával kapcsolatban, de a lényegi funkciókat összefoglalja. A Mary McDowell által leleplezett acélos Cseries C3 Touch and Type elsősorban azok számára készült, akik nem vágynak egy okostelefon minden szolgáltatására, illetve a hagyományos telefonos gombsor kényelméről sem szeretnének lemondani, ugyanakkor az érintőkijelző és az alkalmazások letöltése izgalmas újdonság számukra. Az alumíniumból készített, Symbian^3 alapokon nyugvó Cseries C6-01, C7-00 és E7-00 trió a különböző felhasználói igényeknek és anyagi lehetőségeknek megfelelően más-más méretű kapacitív multitouch AM-OLED érintőkijelzőt, belső memóriát, illetve beviteli megoldásokat kínál, hiszen a Communicator utódaként piacra dobott Eseries üzleti modell a 4 hüvelykes kijelző mellett teljes QWERTY gombsort is kínál. A frissen bemutatott modellek közül a C7-00 Németországban és Spanyolországban már előrendelhető, vagyis úgy tűnik, hogy ezúttal nem kell majd hosszú hónapokat várni a piaci debütálásra.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés