A finn gyártó szeptemberben mutatta be az XpressMusic termékcsalád alapjaiból építkező új Xseries sorozatát, melynek minden tagja a zenére és multimédiára helyezi a hangsúlyt, valamint azokon a piacokon ahol a Comes with Music már elérhető, ott egy éven át korlátlan zenei letöltést is biztosítanak majd. Az új, kizárólag CWM kiadásban érkező sorozat első tagja, az X6 várhatóan november 12-től kerül a boltok polcaira, de az Egyesült Királyságban az angol Expansys oldalán már most is előrendelhető 530 angol fontos áron, azaz körülbelül 163.000 forintért, míg a német Nokia oldalán 580 euróért, azaz körülbelül 160.000 forintért rendelhető. A jövevény nem csak a korlátlan zenei csomag miatt, hanem kapacitív kijelzője miatt is érdekes ajánlatnak tűnhet, hiszen ezen modell esetén erős, karcálló üveglap védi a megjelenítőt. A 111x51x13,8 milliméteres és 122 grammos Nokia X6 360x640 képpontos kapacitív érintőkijelzőt, dupla LED villanóval szerelt 5 megapixeles, Carl-Zeiss optikás kamerát, 32 GB belső memóriát, GPS, WLAN és sztereó Bluetooth modult, sztereó kihangosítót, Symbian Series 60 5th Edition operációs rendszert, 434 MHz-es processzort, 3,5 milliméteres fülhallgató és tévékimenetet, illetve 35 óra zenelejátszást vagy 8 óra beszélgetést biztosító 1.320 mAh kapacitású akkumulátort kapott.
Azóta történt
-
Rihanna streaming koncert élőben a Nokiától
A Nokia, Island Def Jam Music Group és a Universal Music Group International együttműködése révén a világ bármely részéről megnézhető Rihanna Rated R albumának élő bemutatókoncertje.
Hír 7
-
Érkezik a Nokia X6
Még a héten piacra kerül a finn óriás első kapacitív kijelzővel szerelt, korlátlan zeneletöltést kínáló multimédiás csúcsmodellje.
Hír 109
-
Boltokban a Nokia X6
Már kapható a finn gyártó első kapacitív érintőkijelzővel szerelt multimédiás mobilja.
Hír 53
-
Készül a Nokia X6 16GB?
Hamarosan bemutatásra kerülhet a kapacitív kijelzős Nokia X6 olcsóbb változata is.
Hír 37
Előzmények
-
CWM az angol T-Mobile-tól is
A Nokia ingyenes zeneletöltő szolgáltatása egyre több szolgáltató kínálatban lesz elérhető.
Hír 6
-
CWM: Mindössze százezer előfizető
A MusicAlly értesülései szerint rendkívül gyengén muzsikál a finn óriás korlátlan zenei szolgáltatása.
Hír 4
-
Videón a kapacitív kijelzős Nokia X6
Működés közben is megtekinthető a Nokia hamarosan érkező kapacitív érintőkijelzővel és 32 GB belső memóriával szerelt Xseries mobilja.
Hír 60
-
Nokia X6 az FCC oldalán
Az amerikai FCC jóváhagyása után hamarosan piacra kerülhet a finn óriás kapacitív érintőkijelzővel szerelt zenemobilja.
Hír 5
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- sziku69: Szólánc.
- Száguldozáshoz való az új GeForce driver
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Gaming notebook topik
- Apple iPhone 15 - a bevált módszer
- iPhone topik
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- További aktív témák...