Hirdetés

Előzetes: kezünkben a HTC Touch HD

Nem előzte meg akkora hype, mint a többi hasonló készüléket, mégis rengetegen várják a megjelenését. Igen, a HTC Touch HD-ről van szó, mely - mint az nevéből is látszik - nagy méretű, megnövelt felbontású kijelzővel szeretné megnyerni a rajongók szívét, persze azon kívül, hogy mindent tud, amit egy telefonos PDA-tól manapság elvárhatunk.
Az a nagy helyzet, hogy a HTC megint jó oldalról közelítette meg a piac egyik legnagyobb és legégetőbb kérdését, nevezetesen azt, hogy manapság szinte az összes telefonos PDA 2,8 hüvelykes kijelzővel kerül forgalomba. Pár éve az ekkora képátlóra még azt mondtuk, hogy pici, ma pedig ez az általános, holott a felhasználók között még mindig sokan akadnak, akik szeretnének 3,5 hüvelykes - vagy még annál is nagyobb - kijelzőt használni készülékükben. Erre eddig nem igazán volt lehetőségük, a helyzet azonban egy szempillantás alatt megváltozott.

HTC Touch HD

A tesztpéldányt ezúttal is a SpeedShoptól kaptuk, köszönjük nekik! Nem tudjuk, hogy végleges-e, az biztos, hogy hardveres szempontból az, tehát készen áll a tesztelésre - maga a cikk ennek megfelelően még a héten érkezik, de úgy gondoltuk, hogy érdemes publikálnunk egy előzetes írást, mert a masina valószínűleg nem csak minket nyűgözött le.
Nem is tudom, hogy hol kezdjem... talán a fizikai paramétereknél. A Touch HD nagy, kiterjedése 115 x 62.8 x 12 mm, tömege 146 gramm. Ennek nagyon egyszerű az oka, egy 3,8 hüvelykes kijelzőnek hely kell. Mint az a képeken is látszik, a mérnökök a legnagyobb mértékben kihasználták a helyet, a 480 x 800 pixeles felbontású panel körül minimális méretű a perem, gombok csak alatta vannak, ráadásul azok is érintésérzékenyek. Fentre került a bekapcsológomb és a 3,5 mm-es jack kimenet - bezony, ezt is megértük, szabványos fülhallgatókimenet egy HTC készüléken! Oldalt vannak a hangerőszabályzó gombok, alulra a HTC ExtUSB csatlakozó és a mágneses rögzítésű ceruza került, a reset gombot és a microSD bővítőhelyet a hátlap alatt találjuk. Hátul a kihangosító hangszórója és az 5 megapixeles, autofókuszos optika üldögél. A nagy készülékház ellenére a masina nagyon kényelmesen használható telefonálás közben is, ami minden bizonnyal a minőségi anyagoknak és a kiváló összeszerelési minőségnek is köszönhető.

HTC Touch HD
[+]

A hardver természetesen nagyon robosztus: 528 MHz-es Qualcomm MSM7201A processzor, 288 MB RAM, 512 MB ROM. Egyedül egy méretes háttértár hiányzik a felhőtlen örömhöz, de ennek hiányát ugye lehet orvosolni egy méretes memóriakártyával. A szoftverről nem szeretnék túl sokat írni, csak annyit mondanék, hogy gyors. Nagyon gyors. Sokkal gyorsabb, mint a Diamondé, pedig teljesen ugyanarról a felületről van szó, a különbség csupán a tőzsde fül megléte, ezúttal már ilyen is van. Újítás továbbá, hogy a képernyőváltás úgymond "iPhone-os", tehát a programok bezáráskor nem csak eltűnnek a semmibe, hanem szépen, animáltan "összemennek" - pont olyan a dolog, mint amikor az Apple készülékén visszalépünk a menübe.
Ennyit mostanra, illetve még pár képet idebiggyesztek, hogy mindenki gyönyörködhessen. A készülékről a részletes teszt a hét közepén várható, addig is szeretettel várunk minden kérdést a fórumba.

HTC Touch HD
[+]

HTC Touch HD
[+]

HTC Touch HD
[+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés