Az Ericsson és a ZTE közleménye szerint a számos tárgyalás és technikai konzultáció után végül mindkét fél a tavaly áprilisban benyújtott szabadalomsértési keresetek visszavonása mellett döntött, mely egyben a szabadalomháború lezárását is jelenti. A két cég korábban a GSM, 4G LTE és WCDMA technológiák illetéktelen használata miatt nyújtott be keresetet egymás ellen az Egyesült Királyságban, Németországban és Olaszországban, de az évekig tartó pereskedés helyett végül mindkét fél a megegyezésre törekedett. A két cég megállapodásának pontos részletei egyelőre nem ismertek, bár korábbi információk szerint a kínai cég 500 millió eurót fizetett az Ericsson számára, bár ezt a ZTE nemrég hivatalosan cáfolta.
Ericsson és ZTE megállapodás született
Azóta történt
-
Nokia vs. HTC, RIM és ViewSonic
A finn gyártó szerint a riválisai összesen negyvenöt, javarészt nem esszenciális szabadalmát használják fel jogosulatlanul.
Hír 45
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Melyik tápegységet vegyem?
- Diablo IV
- iPhone topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- DIGI Mobil
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Honor 90 - modellalkat
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...