Egy ASUS által készített prototípus készüléken mutatta be a Microsoft az XNA Game Studio 4.0 segítségével fejlesztett első játékokat, melyek egyelőre nem csábítanak kiemelkedő 3D kameramozgásokkal, de így is egészen látványosnak tűnnek. A Luma Arcade által készített Harvest és a kevésbé látványos Gravity Bear által fejlesztett Battle Punks még csak az első próbálkozások, melyeket hamarosan számos nagy stúdió játékai is követhetnek. A multiplatform fejlesztőkörnyezet segítségével a játékfejlesztők egyetlen projekt keretében készíthetnek majd alkalmazásokat Xbox 360, Windows 7 és Windows Phone 7 Series platformokra is, egészen pontosan a kód 80-90 százalékban közös lehet.
Azóta történt
-
Elérhető a WP7 fejlesztőkészlet
A Microsoft leleplezte az új Windows Phone Marketplace koncepcióját, valamint elérhetővé vált az új platform fejlesztőkészlete is.
Hír 17
Előzmények
-
A WP7 nem futtat WM 6.5 szoftvereket
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy a Windows Phone 7 nem futtatja a korábbi platformra szánt szoftvereket.
Hír 32
-
Microsoft: Egy játék több platformon
Ugyanaz a játék futhat Xbox 360 konzolon, Windows Phone 7 Series telefonon és Windows 7 alapú számítógépen egyaránt.
Hír 9
-
Windows Phone 7 téma korábbi modellekre
Az XDA developers jóvolátból hamarosan Windows Mobile 6.5-re is elérhető lesz a Microsoft új felületének másolata.
Hír 12
-
Microsoft: Nem lesz Windows Phone 7 frissítés
A Microsoft legújabb bejelentése szerint a jelenlegi modellekre nem lesz elérhető a Windows Phone 7 frissítés.
Hír 75
Hirdetés
Percről percre
it Az imec európai kutatólaborjai 2,5 milliárd eurót kapnak, a cél a 2 nm-esnél modernebb chipet fejlesztése, amelyből számos európai ágazat profitálhat.
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Drágábban indíthat az új iPhone SE
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Futás, futópályák
- PlayStation 5
- A két Poco F6 mellett érkezik a Poco Pad is
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Folyamatosan hazudott a bitcoin állítólagos feltalálója
- Facebook profil letiltás kapcsolt ismeretlen Instagram fiók miatt
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- További aktív témák...