Nem először nyúl a OnePlus az extrém marketing fegyveréhez: tavaly a OnePlus 3T-t például egy vadászgép „volánja” mögött csomagolták ki, és nem a kifutópályán, hanem a levegőben. A folytatásra Arron Crascallt, a brit közösségi felületetek egyik legnépszerűbb tagját kérték föl. Most nem egy repülőgép, hanem egy nem kevésbé gyors szuperautó, a Lamborghini Aventador a kidobozolás terepe, természetesen extrém sebességek közben. Szerencsére nem Crascall vezette az olasz sportautót, de így is meggyűlt a baja a tesztasztalon nyilván egyszerűbb kidobozolással.
Jelenleg természetesen a OnePlus 5 a gyártó legfrissebb modellje, és gyakorlatilag garantált, hogy a jelenlegi, 7.1.1-es Androidról majd 8.0 Oreóra vagy Oatmeal Cookie-ra vált (ez a két legsanszosabb nem hivatalos elnevezés). Erről ugyan keveset beszélt a gyártó, de már az 5 bejelentése előtt megígérte: érkezik az Android O a 3-ra és a 3T-re, így logikus a következtetés.
Idén Android O-ra válthat a OnePlus 3 és a 3T [+]
Most konkrét időintervallumot is megjelölt a OnePlus egy Reddit bejegyzésben: az év végéig ígéri a 8-as Android frissítést a tavalyi phabletekre, és megint csak a logika mentén akkor az ideinek is váltania kell 2018-ig. Természetesen előbb még a Google-nek is el kell vele készülnie, augusztusi a jelenlegi tipp a hivatalos startra, első körben pedig a szokásos referenciakészülékek kaphatják meg.