A Nokia 5800 XpressMusic a finn gyártó első Series 60 Touch alapú mobiltelefonja, mely ráadásul mérsékelt, 279 eurós nettó áron került bejelentésre. A karácsonyi vásárlási hangulatot meglovagolva a gyártó az első szállítmányok mellé extra opciókat is csomagol, ám a hangos navigáció és a zeneletöltési kuponok több mint 100 euróval is megemelhetik a mobil kezdeti árát. Oroszországban múlt héten szerdán debütált a Nokia 5800 XpressMusic, mely érkezését az Apple iPhone vagy a Sony PS3 érkezéséhez hasonlatos felhajtás előzte meg. Voltak akik a bolt ajtaja előtt táboroztak csak azért, hogy az elsők között vehessék kezükbe a jövevényt, ám a több mint 150 sorban álló mindegyike nem juthatott hozzá a hőn áhított mobilhoz, ugyanis a mintabolt az első napon csupán 120 készülékkel rendelkezett, mely alig fél óra alatt el is fogyott. Az első információk szerint még aznap 900 vásárló jegyezte elő a terméket, melyből bizonyos elemzők azt szűrték le, hogy a jövevény körüli hisztéria még az iPhone körüli rajongásnál is nagyobb lehet. Az Apple iPhone és a Nokia 5800 XpressMusic összehasonlítása azonban teljesen értelmetlen, hiszen az előbbi lényegesen elegánsabb és drágább, az utóbbi pedig technikailag kínál lényegesen többet töredék áron.
Azóta történt
-
Újabb ismeretlen Nokia mobil a láthatáron
Egy eddig ismeretlen finn mobil fotója bukkant fel a világhólón.
Hír 11
-
Új érintőkijelzős felületen dolgozik a Nokia
A finn gyártó oldalán elérhető prezentációban egy különleges kezelőfelülettel felvértezett mobiltelefon koncepció is látható.
Hír 9
-
Chicagóban olcsó az európai Nokia 5800
A Nokia chicagói mintaboltjában nyomott áron érkezett a Nokia 5800 XpressMusic.
Hír 20
-
Indiában olcsóbban kezd a Nokia 5800
A tervezettnél később, de az eredetileg ígért áron debütál Indiában a Nokia 5800 XpressMusic.
Hír 10
Előzmények
-
Megkezdődött a Nokia 5800 szállítása
A Nokia már szállítja az első Series 60 Touch alapú Nokia 5800 XpressMusic készülékét.
Hír 45
-
Mégsem drágult a Nokia 5800
Kiderült, hogy miért kerül többe Spanyolországban a Nokia első Series 60 Touch alapú készüléke.
Hír 46
-
Nokia 5800 hasonmás Kínából
Kínában máris kapható az analóg tévéadások vételére is képes Nokia 5800 hasonmás.
Hír 21
-
Nokia 5800 lemeztelenítve
Az amerikai FCC oldalán a számos „aktfotó” mellett elérhető a készülék használati útmutatója is.
Hír 4
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Samsung Galaxy S21 és S21+ - húszra akartak lapot húzni
- Ukrajnai háború
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Anime filmek és sorozatok
- 3D nyomtatás
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Windows 11
- Házimozi belépő szinten
- Apple iPhone 13 mini - miért nem veszik elegen?
- További aktív témák...