Az idei év komoly változásokat hozott a mobiltelefóniában, hiszen több mint 12 évnyi „uralkodás” után megtörtént a Nokia trónfosztása, illetve az iPhone felfutása óta először fordult elő, hogy egy gyártó egyetlen magas árfekvésű okostelefonnal túl tudta szárnyalni az Apple eladásait. Ez a gyártó pedig nem más mint a Samsung, mely több mint 420 millió készülék értékesítésével a világ legnagyobb mobiltelefon gyártójává nőtte ki magát. A Korean Times előzetes becslései szerint a dél-koreai cég szárnyalása 2013-ban is folytatódni fog, hiszen az előzetes becslések szerint jövőre 510 millió készüléket értékesíthet világszerte, melyből 350 millión bővíthető operációs rendszer teljesít szolgálatot. A 20 százalékos növekedés túlmutat a szektor jövőre vált bővülési mutatóin, vagyis a Samsung növekedését a konkurensek is erősen megérezhetik.
Azóta történt
-
Exynos 5 Octa – az első nyolcmagos
Négy szélsebes Cortex-A15 és ugyanannyi alacsony fogyasztású Cortex-A7 maggal érkezik a Samsung legújabb mobil processzora.
Hír 78
-
Samsung Full-HD kijelzők a láthatáron
Hajszálnyival öt hüvelyk alatti méretű szerves megjelenítőkkel készül a barcelonai premierre a világelső dél-koreai gyártó.
Hír 83
-
Apple vs. Samsung – a csúcskategóriában
A legfelső árszegmensben továbbra is messze vezeti az Apple az eladási listákat.
Hír 201
-
A Samsung uralja az Android piacot
A nagyobbik dél-koreai gyártó piaci dominanciájának ténye nem újdonság, de a mértéke annál meglepőbb lehet.
Hír 102
Előzmények
-
Mobilos évértékelő - 2012
Elröppent egy év, elmaradt a világvége, áttekintjük a legfontosabb mozzanatokat és megsaccoljuk, hogy mire számíthatunk 2013-ban.
Elemzés 160
-
Hosszú ideig világelső maradhat a Samsung
Az iSuppli előrejelzései szerint a dél-koreai gyártó még hosszú évekig uralhatja a távközlési szektort.
Hír 114
-
Megérkezett a Samsung Ativ S
Hosszas várakozás után végre piacra került a Samsung Windows Phone 8 alapokon nyugvó okostelefonja.
Hír 54
-
Sikersztori a Samsung „iSheep” reklámja
A technológiai szektor reklámfilmjei közül a Samsung Galaxy S III reklámfilmjére voltak a legtöbben kíváncsiak.
Hír 70
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.