A Research In Motion idei termékpalettája technikai fronton ugyan komoly előrelépést jelentett, ám mint azt a piaci részesedés csökkenése is jelzi, ez egyelőre kevésnek bizonyult az üdvösséghez. A kanadai gyártó egyik legfőbb célja éppen ezért a fiatalabb technokrata vásárlóközönség meghódítása lesz, mely egyik stratégiai eleme nyilvánvalóan a közösségi, zenei és csevegő szolgáltatások további finomítása lesz. Todd Wood, a RIM ipari formatervezésért felelős alelnöke szerint a 2012-es termékpaletta „bájos, szeszélyes és szórakoztató” lesz, vagyis a cégvezető szavaiból kiindulva dizájn terén is komoly változásokra lehet számítani. A Research In Motion helyzete persze nem egyszerű, hiszen a vállalati felhasználok biztonsági és távmenedzsment igényeit kell a fiatalos közösségi és szórakoztató funkciókkal kombinálva mindét réteg számára vonzó dizájnnal piacra dobnia.
Azóta történt
-
A Dell leváltja a céges BlackBerry-ket
Az alkalmazottak eddig annak ellenére is a RIM készülékeit használják, hogy a Dell okostelefonokat is gyárt.
Hír 9
-
Továbbra sem fogy jól a PlayBook
A hatalmas árvágások ellenére is alig több mint százötvenezer PlayBook talált gazdára.
Hír 15
-
BlackBerry PlayBook – HD kijelző és LTE?
Nagyobb felbontású kijelzőről és 4G hálózati támogatásról árulkodik a BlackBerry OS 2.0.
Hír 2
-
Nem a fejlesztések miatt csúszik a BlackBerry 10
A Research In Motion vezetői szerint az alacsony fogyasztású 4G LTE chipek és kétmagos processzorok késői megjelenése miatt csúszik a BlackBerry 10.
Hír 2
Előzmények
-
BlackBerry London: Az első BBX mobil?
Lencsevégre kapták a Research In Motion első kétmagos processzorral és BBX operációs rendszerrel szerelt változatát.
Hír 38
-
BlackBerry Colt – a BBX szupermodell?
Kétmagos processzorral és legalább négyhüvelykes kijelzővel érkezik a Research In Motion csúcsmobilja.
Hír 12
-
A QNX és BlackBerry OS után jön a BBX
A Research In Motion bemutatta az okostelefonokra és táblagépekre szánt BBX platformját.
Hír 3
-
BlackBerry Bold 9900 - közel a tökéletességhez
A BlackBerry újdonsága fityiszt mutat az iPhone-nak és az Androidnak; úgy egyesíti az érintőkijelzőt a gombokkal, ahogy más sosem tette.
Teszt 917
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Starfield teszt
- World of Tanks - MMO
- Milyen Android TV boxot vegyek?
- Fotók, videók mobillal
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Büszke apukák és anyukák topikja
- BMW topik
- OLED TV topic
- További aktív témák...