Az utóbbi időben több alkalommal is hallani lehetett arról, hogy a Nokia komoly ráncfelvarrást tervez az Asha szériája kapcsán, mely nem csak a külső stílusjegyeket érinti, hanem magát a Series 40 platformot is. Az @evleaks által megszellőztetett fotómontázson is jól látható, hogy a készüléken a korábbi híváskezelő és menügomb trió helyett egyetlen vissza billentyű kapott helyett, mely mellett a burkolat is az új Lumia modelleket idézi. A készülék műszaki paramétereiről egyelőre nincs információ, de pletykák szerint a HERE navigációs platform is elérhető lesz a finn gyártó olcsóbb készülékein.
Azóta történt
-
Asha 210 – közösségi QWERTY mobil
Dedikált WhatsApp gombbal és előre telepített közösségi kliensekkel érkezik a Lumia stílusjegyekből építkező teljes gombsoros Nokia készülék.
Hír 150
-
Nokia 515 – fémes klasszikus
Egyetlen alumíniumból kialakított készülékházba csomagolt, hagyományos kialakítású mobiltelefonnal rukkolt elő a Nokia, mely egy és kétkártyás változatban egyaránt elérhető lesz.
Hír 499
Előzmények
-
Nokia Transit – Asha Touch modellekre is
Érintőkijelzős Series 40 modellekre is elkészült a tömegközlekedési útvonalak tervezését segítő Nokia Transit.
Hír 11
-
Készül az új Asha sorozat
Lencsevégre kapták a Nokia új dizájnnal és frissített kezelőfelülettel rendelkező kétkártyás Series 40 Touch mobilját.
Hír 37
-
Asha 310 – két SIM és WiFi
Az Asha 308 és 309 modellek összevonásából született a Nokia legújabb érintőkijelzős mobiltelefonja.
Hír 18
-
Nokia Asha – virágokkal díszített kiadásban
A régi L'Amour kollekció újraélesztéseként krizantémokkal borított változatban is piacra kerül az Asha Touch sorozat.
Hír 33
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Arena Breakout: Infinite
- Videós, mozgóképes topik
- 2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
- OLED TV topic
- Óra topik
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- BIOS topic
- További aktív témák...