A BlackBerry 10 operációs rendszert minden oldalról komoly bizakodás övezte, ám a Z10 és Q10 az alapvetően pozitív hangvételű tesztek ellenére sem tudott megfelelő eladásokat produkálni. A prémium árcímke és a felső-középkategóriás hardver kombinálása a legfelső szegmens meghódítására ma már közel sem elegendő, éppen ezért a gyártó az év közepén útjára indított egy olcsóbb, műanyag burkolatos QWERTY mobilt is a Q5 képében. A legfrissebb beszámolók szerint a megnövelt méretű kijelzővel és akkumulátorral érkező Z30 piaci premierje után egy szintén teljes érintőkijelzővel szerelt, olcsóbb BB10 mobil érkezésére is számítani lehet. Az „Americano” belső néven fejlesztett készülékről egyelőre csupán annyit tudni, hogy a C-sorozatban landol majd, méghozzá Snpadragon 400 processzorral és 5 megapixeles kamerával.
Előzmények
-
Bemutatkozott a BlackBerry Z30
Hivatalosan is leleplezésre került a kanadai gyártó okostelefon portfóliójának eddigi legerősebb tagja.
Hír 84
-
Tesztelés alatt a BlackBerry Z30
Az európai és amerikai szolgáltatók már megkezdték a kanadai gyártó legnagyobb megjelenítővel szerelt okostelefonjának valós környezetben való tesztelését.
Hír 28
-
Videón a BlackBerry Z30 „Aristo”
A számos kémfotó után végre egy minőségi videofelvételen is látható a BlackBerry öthüvelykes óriása.
Hír 21
-
BlackBerry Q5 - szándékosan plasztik
A kanadaiak QWERTY billentyűzetes újdonsága gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint a Q10, csak sokkal olcsóbb. És emiatt nagyon plasztik.
Teszt 1866
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Mit tehetsz jogilag, ha átvertek, megkárosítottak a Hardveraprón?
- SSD kibeszélő
- Mobil flották
- Autós topik
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- Formula-1
- További aktív témák...