A Samsung készülékeinél manapság már teljesen megszokott, hogy a nevük valójában gyűjtőfogalom és nem egyetlen hardveres kiépítést jelent, hiszen például a Galaxy Note 3 Snapdragon 800 és Exynos 5420 processzorral egyaránt piacra került, ráadásul Kínában kétkártyás kivitelben is elérhető. A koreai ETnews értesülései szerint a variációk széles tárháza ezzel még nem ért véget, ugyanis a Samsung egy alacsonyabb árfekvésű variáns piaci bevezetését is fontolóra vette, mely AMOLED helyett TFT-LCD, 13 megapixeles helyett pedig 8 megapixeles kamerával kerülne forgalomba. Egy olcsóbb verzió létezése természetesen egyáltalán nem elképzelhetetlen, de közel sem biztos, hogy ez Ázsián kívül bárhol máshol elérhető lesz.
Azóta történt
-
Bemutatkozott a Galaxy Trend 3 DuoS
Kínában a bejelentés után azonnal piacra is került a Samsung legújabb középkategóriás okostelfonja.
Hír 24
-
Galaxy blog: 40 millió eladott Note készülék
Nagyon kelendő a Note széria, az eladott példányszám imár 40 millónál tart.
Blogbejegyzés 28
-
Galaxy Note 3 kétkártyás kivitelben is
Dual SIM kivitelben is megvásárolható lesz a Samsung óriás kijelzős készüléke.
Hír 10
-
Galaxy Note 12.2 – 3 GB RAM-mal?
Snapdragon 800 processzorral és hatalmas méretű operatív memóriával érkezik a Samsung tizenkét hüvelykes táblagépe.
Hír 54
Előzmények
-
Galaxy Note 3 – Snapdragon 800 processzorral
A Korea Telecom is megerősítette a Samsung csúcsmodelljének régóta pletykált műszaki paramétereit.
Hír 64
-
Galaxy blog: Három színben jelenik meg a Galaxy Note 3
A sztenderdnek számító fekete és fehér borítás mellett a pletykák szerint rózsaszínben is piacra kerül majd a Galaxy Note 3.
Blogbejegyzés 9
-
Samsung Galaxy Note 8.0 - nagyra nőtt telefon
A Note széria legújabb tagja a táblgépek között próbál szerencsét, ám a kapacitív tollat leszámítva leginkább egy óriási mobilra hasonlít.
Teszt 153
Hirdetés
Percről percre
it További több mint 10 milliárd dollárt fektet a Microsoft a megújuló energiába, hogy elláthassa árammal az adatközpontokat.
it Az FCC szerint sokkal több kormányzati tőkére van szükség, hogy kirakják a kínai eszközöket az amerikai telekomcégek hálózataiból.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
AMD-s szerverprocesszorokhoz való, készre szerelt vízhűtés a SilverStone-tól
ph A nyár folyamán debütáló konstrukció blokkja kényelmesen befér 1U magasságú rackekbe is.
2026-ban hozhatja saját IGP-jét a Samsung
ph Persze nagy kérdés, hogy mennyire lesz majd valóban saját tervezésű.
Még idén frissíti a ROG Ally-t az ASUS
ph A 2024-es verzió a Computexen jöhet, de hivatalosan még semmit sem tudni róla.
Visions of Mana - Esélyes, hogy elkaszálták a PS4 verziót
gp Egyelőre hivatalos bejelentés még nem érkezett, mindössze egy apró szóbeszédnek lehetünk tanúi.
Véget is ért egyelőre a Helldivers II körül balhé
gp Úgy tűnik, hogy egyre több sötét felhő kezd gyűlni a játék körül a Sony döntése miatt.
Végre Steamre tart a Sins of a Solar Empire II
gp A nyár folyamán véget ér az Epic Games Store exkluzivitása és a Valve rendszerében is megjelenik a teljes kiadás.
Gyorsulást hoz az MSI Claw új szoftverfrissítése
ph Az MSI a későbbi frissítéseket is egyszerűbbé teszi az új BIOS által.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Vezetékes FEJhallgatók
- Napenergia Plusz Program (66%-os támogatású)
- EAFC 24
- Autós kamerák
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Motoros topic
- Samsung Galaxy Z Fold3 5G - foldi evolúció
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- A franciáknak elege van abból, hogy minden gyerek mobilozik
- Milyen notebookot vegyek?
- További aktív témák...