A GSMArena értesülései szerint a Samsung idei csúcsmodelljéről sem fog hiányozni a hagyományos menügomb, mivel annak elhagyása sokak számára kényelmetlenné tehetné az eszköz használatát. A kizárólag érintőkijelzőn keresztüli vezérlés a pletykák szerint komoly belső vitákat váltott ki, ám végül a kényelmes használat és a konzisztens felhasználói élmény miatt mégis megmaradt a készenléti kijelző és a menü gyors elérését biztosító billentyű. A Galaxy S III-hoz kapcsolódik a Korea Digital Daily legfrissebb beszámolója is, mely szerint a hatalmas fizikai méretű kijelzővel szerelt készülék lesz a gyártó Galaxy S sorozatának első, ötoszlopos menüvel érkező tagja, mely jóval több indítóikon elhelyezésére nyújt majd lehetőséget.
Azóta történt
-
Galaxy S III – új nap, újabb fotó
Ezúttal egy kitakart képen mutogatta bájait a Samsung rövidesen leleplezésre kerülő csúcsmodellje.
Hír 93
-
Galaxy S III – az AnTuTu adatbázisában
Az Exynos 4212 processzor kiemelkedő teszteredményei mellett a Samsung Galaxy S III néhány paraméterére is fény derült.
Hír 83
-
Samsung Unpacked London - élő közvetítés
Kollégánk Londonban tartózkodik és hamarosan megismerkedhet a Samsung legújabb csúcskategóriás készülékével. Élő közvetítés.
Blogbejegyzés 582
-
A PenTile mátrix tartósabb
A Samsung a kék fénykibocsátó diódák korlátozott élettartama miatt döntött a PenTile elrendezés használata mellett.
Hír 189
Előzmények
-
Galaxy S III – 4,8 hüvelykes kijelzővel?
Egyre biztosabbra vehető a Samsung Galaxy S sorozat legújabb tagjának gigantikus mérete.
Hír 122
-
Galaxy S III: Talán májusban
Közvetlenül a piaci premier előtt kerül csak leleplezésre a Samsung Galaxy S II utódja.
Hír 53
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Vezetékes FEJhallgatók
- Luck Dragon: Kenyér
- Milyen TV-t vegyek?
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- BestBuy topik
- Horgász topik
- Ryzen 7 5800x3d melegedési probléma
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Politika
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- További aktív témák...