A Samsung közleménye szerint a májusban piacra dobott Galaxy S III az elmúlt hónapok során több mint 30 millió példányban talált gazdára, mely mérföldkő elérését csak az év legvégére vetítették elő az elemzők. Az eredmény természetesen magában foglalja a speciális szolgáltatói és regionális változatokat is, hiszen az Egyesült Államokban, Japánban és Dél-Koreában néhány hálózaton négymagos Exynos helyett 4G LTE hálózati támogatásra is alkalmas kétmagos Qualcomm S4 Krait processzorral került piacra a jövevény. A Galaxy S sorozat első tagjából 2011-ben összesen 10 millió példány fogyott, míg a Galaxy S II több mint 20 millió példányban talált gazdára. A csúcskategóriás készülékek iránti igény tehát jól láthatóan növekvő tendenciát mutat, mint ahogy a legolcsóbb Android-alapú okostelefonok is egyre inkább kiszorítják a hagyományos mobilokat.
Azóta történt
-
Továbbra is remekel a Qualcomm
Az okostelefonok térnyerésének köszönhetően a Qualcomm egy év alatt ötödével tudta megnövelni nyereségét.
Hír 13
-
Galaxy S III az iPhone 4S előtt
A harmadik negyedévben a Samsung csúcsmodelljéből több fogyott, mint az Apple piacon lévő üdvöskéjéből.
Hír 177
-
Európában debütált a Galaxy S III mini
Európa néhány országában már elérhető a Samsung Galaxy S Advance kissé feltuningolt változata.
Hír 52
-
Galaxy S III – osztott nézettel?
A Galaxy Note II után várhatóan a Galaxy S sorozat csúcsmodellje is képes lesz két alkalmazás egyidejű megjelenítésére.
Hír 32
Előzmények
-
Galaxy S III Alpha – a legerősebb
Japánban dobja piacra a Samsung a Galaxy S III sorozat legerősebb változatát.
Hír 42
-
Galaxy S III mini – ezúttal Norvégiából
Egy norvég webáruház kínálatában már a csütörtöki premier előtt felbukkant a Samsung idei Galaxy S csúcsmodelljének kompaktabb kiadása.
Hír 71
-
Samsung Galaxy Note II - kifinomult óriás
Ha valaki azt hitte, hogy a Galaxy S III nagy, akkor most le fog esni az álla. A Note 2 ugyanis óriási, ugyanakkor finom szolgáltatásokkal rendelkezik.
Teszt 39321
-
Hatalmas nyereségre számít a Samsung
A dél-koreai gyártó 46 milliárd dolláros forgalom mellett 7,28 milliárd dolláros nyereséget vetített előre.
Hír 48
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- Így nem hajlik, úgy kettétörik az új iPad
- iPhone topik
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Folyamatosan hazudott a bitcoin állítólagos feltalálója
- Minecraft
- Projektor topic
- E-roller topik
- További aktív témák...