A Gameloft még februárban jelentette be, hogy idén húsz játékot kíván átírni a Google Android platformja számára, ám úgy tűnik, hogy a kezdeti szárnypróbálgatás közel sem hozott olyan eredményeket, mint amelyeket a Gameloft elvárt volna. Alexandre de Rochefort, a cég pénzügyi igazgatója a befektetők számára hivatalosan is elismerte, hogy az Android rendszerre történő fejlesztés nem éri meg a befektetéseket, ugyanis az iPhone tulajdonosok négyszázszor annyi játékot töltöttek le az elmúlt időben, mint az Android alapú mobilok tulajdonosai, melynek hátterében egyrészt az App Store kényelme, másrészt a telefonhoz kötelezően megvásárolandó internetcsomag megléte is jelentheti. A Gameloft a jövőben sokkal kisebb energiát kíván fektetni az Android illetve más platformokra történő fejlesztésekre, mivel az iPhone-hoz tartozó fejlett infrastruktúra és a felhasználók vásárlókedve lényegesen nagyobb haszonnal kecsegtet.
Azóta történt
-
Gameloft játékok újabb Android mobilokra is
A Gameloft nem adja fel az újgenerációs Android alapú készülékek támogatását.
Hír 7
-
Ingyenes Gameloft játékok iPhone-ra
Ingyenes iPhone játékokkal ünnepli tizedik születésnapját a Gameloft.
Hír 13
-
Gameloft: Tíz 3D játék Android csúcsmodellekre
Az iPhone-on elért sikerek után a felsőkategóriás Android modellek számára is új játékokkal rukkolt elő a Gameloft.
Hír 14
Előzmények
-
Megújult az Android Market
Átszabásra került az Android Market kezelőfelülete, mely immáron több információ megjelenítésére is hivatott.
Hír 5
-
Érintőképernyős kezelőfelületek
Minden gyártó próbál olyan érintésvezérelt rendszert alkotni, amellyel a készülék kényelmesen vezérelhető. De nem mindegyiknek sikerül.
Tudástár 131
-
Apple iPhone 3GS - agyra gyúrt
Függetlenül már megvásárolható a világot felforgató iPhone harmadik generációja, mely alig különbözik elődjétől.
Elemzés 1540
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- RAM topik
- Mesterséges intelligencia topik
- Drágábban indíthat az új iPhone SE
- Dacia topic
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- Filmvilág
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- További aktív témák...