Az Intel és AMD processzorok piacán folytatott ádáz küzdelme az utóbbi számára hatalmas anyagi veszteséget és csökkenő piaci részesedést jelentett, mely végül arra késztette a kisebbik gyártót, hogy teljesen átszervezze működését. Az AMD tervező és gyártási részlege kettévált, mely utóbbi, Global Foundries néven már nem csupán az AMD igényeit szolgálja ki, hanem más gyártók megrendeléseit, illetve más magok gyártását is ellátja. A legfrissebb hírek szerint a gyártókapacitás jobb kihasználása érdekében – mely sosem volt teljes mértékig kihasználva – a Global Foundries az ARM Cortex-A9 mobil processzor licencelése és gyártásába mellett döntött, méghozzá a jelenleg elterjedt 45 helyett 28 nanométeres gyártási technológiával, mely nem csupán lényegesen kisebb fogyasztást, hanem azonos szilíciumlapkából közel háromszoros kihozatalt is jelenthet majd, mely rendkívül vonzó ajánlattá teheti a mobil megoldások piacán. A Cortex-A9 mag elődje, az A8 jelenleg az Apple iPhone 3G S, Palm Pré és Nokia N900 készülékekben érhető el.
Global Foundries: Cortex-A9 processzorok 28 nanométeren
- Írta: (An)Dante
- Forrás: IntoMobile
- Kapcsolódó cégek:
- ARM
Azóta történt
-
Bemutatkozott a Marvell Armada processzorcsalád
Új multimédiás processzorcsaládot mutatott be a Marvell, melyek a csúcskategóriás készülékek igényeit is messze kielégítik.
Hír 3
-
ARM Cortex-A5: Gyors, olcsó és keveset fogyaszt
ARM új architektúrája rendkívül olcsó és alacsony fogyasztású processzorok előállítását teszi lehetővé.
Hír 11
-
ARM Cortex-A9 az Intel Atom ellen
Az ARM Cortex-A9 alapú megoldások az Intel Atom processzorok számára is komoly konkurenciát jelenthetnek.
Hír 48
-
Tegra 250: Két Cortex-A9 mag 1 GHz-en
Az nVidia új megoldása villámgyors internettablák megalkotását teszi lehetővé.
Hír 13
Előzmények
-
Apple iPhone 3GS - agyra gyúrt
Függetlenül már megvásárolható a világot felforgató iPhone harmadik generációja, mely alig különbözik elődjétől.
Elemzés 1540
-
Többmagos Cortex-A9 processzorok mobilokba
Jövőre érkeznek a kétmagos ARM Cortex-A9 processzorok, melyek alacsonyabb fogyasztással és gyorsabb működéssel kecsegtetnek.
Hír 7
-
ARM megoldások izmos 3D processzorral
Az új többmagos, skálázható ARM processzorok 3D magjai másodpercenként 275 millió képpont, vagy 16 millió háromszög árnyalására is képesek.
Hír 16
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.