Az iOS 6 premierjével az Apple végleg szakított a Google helyfüggő szolgáltatásaival, melyek helyére egy saját fejlesztésű térképszoftver került. A komoly minőségi problémákkal küzdő, félkész megoldás az elmúlt időszakban számos ráncfelvarrást kapott, de úgy tűnik, hogy továbbra sem sikerült felnőnie a korábbi megoldás színvonalához és a felhasználók igényeihez. Az előzetes hátat fordítás után a Google végül úgy döntött, hogy mégis kiadja natív Maps szoftverét az Apple okostelefonjára, melyet alig öt nap alatt több mint 10 millióan töltöttek le. A hangos navigációval is rendelkező megoldás népszerűsége komoly problémát jelenthet az Apple számára, hiszen a térképhibák javításának kulcsfontosságú elemeit jelentik a felhasználói visszajelzések és hibajelentések, melyek ugyebár csak akkor születnek, ha azt használja is valaki. A Google valószínűleg épp ezért döntött a különálló szoftver kiadása mellett.
Azóta történt
-
Facebook Poke – böködés iOS-re
Csupán néhány másodpercig látható képek és videók küldésére is lehetőséget a Facebook legújabb alkalmazása
Hír 35
-
Ingress - virtuális világuralom Androidon
A Google új közösségi játéka csatatérré varázsolja a Földet. Küszöbön áll az idegen megszállás, mely ellen csak egy androidos telefon segíthet.
Bemutató 113
-
Továbbra is kijátszható az iOS 6.1.3
A képernyőzár kódjának egyszerű megkerülésére az Apple legújabb frissítése sem nyújt végleges megoldást.
Hír 34
Előzmények
-
Google Maps – a legnépszerűbb iPhone alkalmazás
Pillanatok alatt az App Store letöltési listájának élére került a Google saját térképes és navigációs szoftvere.
Hír 84
-
Google Maps navigáció iPhone-ra is
Hangos navigációval és utcai nézettel is felvértezett natív iPhone alkalmazással rukkolt elő a Google.
Hír 57
-
Fejek hullanak az Apple Maps miatt
Egy második Apple vezető is távozásra kényszerült az iOS 6 térképszoftverének minőségi problémái miatt.
Hír 80
-
Élőben az Apple sajtótájékoztatójáról
A negyedik generációs iPad mellett az iPad mini is bemutatkozott San Joséban.
Helyszíni riport 389
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.