A felsőkategóriás mobilok piacán túl jövőre a középmezőnyben is igen agresszív versenyre lehet majd számítani, hiszen a kisebb gyártók ebben a technikai forradalmakat kevésbé igénylő szegmensben próbálnak majd szerencsét. Az alant látható Gigabyte Gsmart Rola például a két SIM kezelésével és a HSDPA hálózatok elérésével próbál egyedi lenni, miközben más terén csak a technikai fronton szükséges minimumot hozza. Az Android 2.2 Froyo alapú jövevény 3,2 hüvelykes, 240x400 képpontos kijelzőt, 3,2 megapixeles kamerát, GPS, WLAN és sztereó Bluetooth modult, FM rádiót, 512 MB ROM-ot, 256 MB RAM-ot, microSDHC foglalatot és 528 MHz-es processzort kapott. Egyelõre nem tudni pontosan, de az új Gigabyte mobil valószínûleg csak az egyik SIM esetén teszi majd lehetõvé a HSDPA hálózatok elérését, ám ez az esetek többségében nem jelent komolyabb korlátozást, pláne ha a készülék valóban 175 eurós, azaz körülbelül 49 000 forintos áron érkezik.
Azóta történt
-
ViewSonic V350: Két SIM és Android
Egyszerre két SIM kezelésére is alkalmas Android 2.2 alapokon nyugvó mobillal rukkolt elő a ViewSonic.
Hír 95
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Amazon Fire TV stick/box
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- DJI topic
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Milyen videókártyát?
- Apple iPhone 15 - a bevált módszer
- 3D nyomtatás
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- További aktív témák...