Habár piaci elemzők szerint a Google első saját készülékéből idén 5-6 millió példány is gazdára találhat, az első héten tapasztalt kereslet igen gyengének tűnik. A HTC által gyártott, Android 2.1 alapokon nyugvó Nexus One egy hét alatt mindössze 20.000 példányban kelt el az Egyesült Államokban, mely talán nem tűnik túl alacsony értéknek, ám a szintén Android alapú Motoro DROID első heti negyedmilliós eladási mutatóját vizsgálva a helyzet egészen másnak tűnik. A harmadik generációs iPhone 3G S készülékből egyébként pontosan nyolcvanszor annyi kelt el, ám nem szabad elfelejteni, hogy a megtestesült hype egyszerre nyolc országban debütált, ráadásul a piaci bevezetés előtt hosszú hetekig előrendelhető is volt. A viszonylag gyenge kereslet hátterében a kategóriáján belül átlagosnak mondható felszereltség is áll, hiszen például a közel azonos árú Motorola DROID kényelmes QWERTY gombsort is kínál közel azonos méretben, mely révén a közösségi funkciók kedvelőinek kedvezőbb választás lehet.
Gyenge a Nexus One iránti kereslet
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
HTC Bravo: Márciustól Európában?
A svéd 3 várhatóan márciusban kezdi meg a Nexus One hasonmás forgalmazását.
Hír 29
-
A Google csökkentette a Nexus One árát
Az amerikai T-Mobile korábbi előfizetői száz dollárral olcsóbban juthatnak hozzá a Google mobiljához.
Hír 93
-
Nexus One 3G vételi hibák – második fejezet
A Google szerint az amerikai T-Mobile gyenge lefedettsége okozza a 3G vételi hibákat, de gőzerővel dolgoznak egy szoftveres frissítésen is.
Hír 28
-
Továbbra sem népszerű a Nexus One
A Google saját mobilja iránti kereslet meg sem közelíti a szintén Android alapú Motorola DROID eladásait.
Hír 31
Előzmények
-
Elérhető az Android 2.1 SDK
A fejlesztők előtt is megnyílt a Google Nexus One új Android operációs rendszere.
Hír 3
-
Hatmillió Nexus One még idén
Elemzők szerint körülbelül hatmillió Android alapú Nexus One találhat gazdára.
Hír 27
-
Hivatalos! Itt a Google saját mobilja minden földi jóval
A Google hivatalosan is bejelentette a Nexus One-t, amely természetesen Android rendszert kapott.
Hír 419
-
Android konferenciát tervez a Google
A keresőóriás január 5-én újabb bejelentésre készül, mely során várhatóan a Nexus One is leleplezésre kerül.
Hír 12
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Politika
- Milyen asztali médialejátszót?
- iPhone topik
- Kutya topik
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Kerékpárosok, bringások ide!
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- DUNE médialejátszók topicja
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- További aktív témák...