Blogunk látogatói rengeteg alkalommal olvashattak már a legkülönfélébb iPhone/iPod hangszórókról, hangfalakról, melyek közös tulajdonsága, hogy rendkívül impozáns külsővel rendelkeztek, ám azon túl, hogy némelyik egyben ébresztőóraként is funkcionált, sok extrát nem kínáltak. Nem úgy, mint bemutatónk tárgya, a Pioneer XW-NAC3, melyet a legutóbbi látogatásom során kaptam az iStyle-tól; egy igazi különlegesség, mely nem csak szépségével, hanem funkcióival is el szeretné csavarni a vásárlók fejét.
Hogy mitől olyan egyedi ez a cucc? Mindenek előtt attól, hogy nem egy, hanem két iPod/iPhone dokkolását is lehetővé teszi, ami az egyedül lakó embereket nyilván hidegen hagyja, de azok számára örömteli lehet, akik esténként azon harcolnak valamelyik körülöttük lévő emberrel, hogy kinek a zenéje szóljon és kinek a zenéje töltődjön a dokkban: az előbbi nyilván itt sem túl egyszerű, de a töltés könnyedén megoldható. Bár... ami azt illeti, a zenét is lehet két készülékről játszani; nyilván nem egyszerre, hanem shuffle módban, melynek különlegessége, hogy az eszköz össze is "mixeli" a muzsikákat, ami annyit tesz, hogy az ütemet nagyjából egymásra tolja, az egyiket halkítja, a másikat hangosítja, az összhatás meglehetősen jó, főleg ahhoz képest, hogy a lemezlovas jelen esetben egy Pioneer hangszóró. Készülékekből az iPhone, az iPod Touch, az iPod nano (2. vagy újabb generáció) és az iPod classik támogatott. Ha telefonnal használjuk a cuccot, bejövő hívás esetén a zene automatikusan lehalkul, a hívás okozta GSM-jelek pedig nem zavarják meg a hangszórót.
Jópofa a kék háttérvilágítással rendelkező kijelző is, mely az eszköz elejére került. Funkciója közel sem merül ki abban, hogy kiírja az iPodon/iPhone-on szóló zene címét/előadóját (bár nyilván ezt is megteszi), gyakorlatilag az eszköz extra funkciónak használatát biztosítja, rajta keresztül tudunk ugyanis navigálni a különféle funkciókon. Mindezt csak akkor tehetjük meg, ha kezünkbe vesszük a rengeteg gombot tartalmazó, ám logikus felépítésű távirányítót, mely sajnos infrán kommunikál, de mivel a kijelző elolvasásához úgyis relatív közel (legalább 2-3 méterre) kell mennünk a NAC3-hoz, ez annyira nem tragikus. Az első extra funkció az USB lejátszás, felül ugyanis van egy ilyen csatlakozó a cuccon, amibe bárilyen pendrive-ot beledughatunk és hallgathatjuk a rajta lévő zenéket (az MP3, AAC, WMA, WAV, FLAC és LPCM formátumok támogatottak). ID3-tagek alapján történő szűrés sajnos nincs, itt a mappák az urak, simán tudunk navigálni a könyvtárstruktúrában, többre viszont ne számítsunk.
Érdekes menüpont az internet radio is, melynek funkciója valószínűleg elég egyértelmű, a kérdés az, hogy a cucc hogy kapja az internetet. Sajnos nem elég jól, kizárólag Ethernet kábelen keresztül, WiFi nincs benne, ami véleményem szerint egy ilyen árkategóriás kiegészítőnél 2010-ben nem éppen szerencsés, a kutya sem akarja a routere mellé telepíteni a hangfalat, főleg nem az Apple világában, ahol minden wireless, nem véletlenül. Ettől függetlenül sem hibátlan a funkció, mi magunk nem adhatunk meg rádiós URL-t, csak a gyári kínálatból választhatunk, ami mondjuk elég bőséges, Magyarországon 115 adót ismert fel a NAC3, választásunk során csak az lehet probléma, hogy egyszerre 12 karakter tud megjelenni a kijelzőn az állomás címéből. Diveky Radio-ból például egy tucat volt a kínálatban, nyilván mindegyik más zenei stílust tolt, de ahhoz, hogy megtudjam, pontosan milyet, jó tíz másodpercig rajta kellett állnom mindegyiken - ennyi idő kell ahhoz, hogy a karakterek szépen odébbguruljanak és lássuk a név második felét is.
A kék kijelzőn megjelenő főmenü harmadik eleme a kedvencek, ide elrakhatunk mondjuk rádióadókat, hogy azokat könnyen elő tudjuk keresni. A negyedik pont a beállításoké, gyakorlatilag csak az internettel kapcsolatos dolgok találhatók itt (proxy stb.). Az ötödik, egyben utolsó rész a mostanában játszott, rádiók kerülnek ide, sokszor megkönnyíthetik a dolgunkat.
További extra a Bluetooth megléte, segítségével az eszköz bármelyik sztereó profillal (A2DP) rendelkező mobiltelefon/zenelejátszó kihangosítójává válthat. Ide kapcsolódik egy kemémy mókusvakító funkció is, a Sound Retriever AIR, mely elvileg "visszahozza" a tömörítés és streamelés során elvesztett adatokat, ezzel javítva a zene minőségén. Hogy a "tömörítés" mire utal, azt nem igazán tudni, a Bluetooth-os lejátszás során a zenék nem feltétlenül lesznek újratömörítve, csak akkor, ha nagyon jó minőségűek, azért, hogy beleférjenek a sávszélességbe: nem valószínű, hogy a Pioneer az adatátvitel korlátain túllépve "soron kívül" megkapná a tömörítés során elveszett biteket, főleg, mert ő csak a fogadó fél a történetben, a zenét ugye a mobiltelefon küldi. Mindegy, ilyen is van. Ha már vezeték nélküli lejátszás, mindenképp meg kell említeni az 1.5-ös DLNA meglétét, amely egyre népszerűbb technológia a mobiltelefonok világában is. Van továbbá TV-kimenet, melynek segítségével lejátszhatjuk a készülékeken tárolt mozgóképeket, sőt, a megfelelő eszközzel (iPhone/iPod Touch) akár YouTube-ot is nézhetünk.
Ez mind nagyon szép, probléma viszont, hogy fekete oldalrészekkel, valamint fehér talppal és fejtetővel rendelkező hangszóró kicsit erőtlen, a mélyek nem mindig jönnek át, ami egy ilyen árkategóriás eszköznél kicsit necces, igaz, engem abszolút nem zavart, mivel nem vagyok nagy híve a dobhártyát felszakítóan dübörgő mélyebb hangoknak. A hiányosság részben orvosolható ugyan a beépített mélyhangkiemelővel, de a két apró hangszóró fizikai korlátait nyilván ez sem helyettesíti száz százalékosan. Van három "hangszín" is, a Vivid nem csinál sok dolgot, a Lo-Fi egy húszéves zsebrádió minőségére rántja vissza a cuccot, az ALC (Auto Level Control) pedig egy kicsit talán dinamikusabbá varázsolja a hangzást, de csodára ő sem képes.
Ha kicsit jobban szólna és lenne benne WiFi, akkor most valószínűleg itt árazodnék a Pioneer XW-NAC3-ról, így viszont csak azt mondom rá, hogy egy kellemes kis cucc, de a bruttó 100 000 forintos végfelhasználói árát legfeljebb extra funckiói indokolják, a hangminősége nem. Még úgy sem, hogy idén EISA-díjat nyert a Sound Station kategóriában.
Bocha
