A Google Android operációs rendszere ugyan egyelőre még elég kevés készülékben érhető el, de elemezők szerint gyors felfutásra lehet majd számítani. A nagyobb gyártók közül egyedül a Nokia zárkózik el élesen a platform használatától, míg a Motorola mintegy megmentőt lát benne. A HTC Dream, vagyis T-Mobile G1 után az idei Mobile World Congress alkalmával bemutatkozott a szintén Android alapú HTC Magic is, melyet további három Google operációs rendszeres modell követhet még idén. Peter Chou, a cég elnök-vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy a HTC 5 új Android mobill bevezetését tervezi még idén azt a választ adta, hogy legalább 3 biztosan elérhető lesz még 2009-ben.
Három Android mobil a HTC műhelyéből
Azóta történt
-
Részetek a HTC idei csúcsmodelljeiről
A HTC idén 1 GHz-es processzorral és NVDIA megoldások köré épített mobilokkal is elő fog rukkolni.
Hír 14
-
Android alapú Acer A1 szeptemberben
Az Acer várhatóan szeptemberben dobja piacra az első Google Android platform köré épített mobilját.
Hír 11
-
Palringo IM kliens Androidra
A Google Android platformra átírt Palringo IM kliens Google Talk, MSN, Facebook, Yahoo! Messenger, AIM, iChat és QQ támogatást is biztosít.
Hír 1
-
Flash támogatás Androidra
Hamarosan Flash támogatást kaphat az Android operációs rendszer a BSQUARE jóvoltából.
Hír 0
Előzmények
-
Áprilisban érkezik az Android Cupcake
Az áprilisi T-Mobile G1 szoftverfrissítés hivatalosan is tartalmazni fogja a virtuális billentyűzetet
Hír 2
-
Frissítést kaptak a független Android mobilok
Felemás megoldással enyhíti az új firmware a megvásárolható alkalmazások letöltésének ellehetetlenítését.
Hír 5
-
Franciaországba megy a HTC Dream
Az Orange várhatóan még a héten megkezdi az Android alapú HTC Dream forgalmazását Franciaországban.
Hír 9
-
Yuhua's Xphone-SDK: Android referenciadizájn
A kínai Yuhua egy elegáns Android referenciadizájnnal rukkolt elő.
Hír 17
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- 30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Videós, mozgóképes topik
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Microsoft Office és Office 365 topic
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Óra topik
- Milyen SSD-t vegyek?
- Politika
- Ukrajnai háború
- További aktív témák...