Peter Misek, a Canaccord Adams elemzője szerint idén nem egy, hanem három új iPhone érkezésére lehet számítani, melyek közül az egyik teljesen logikus evolúciós lépésként a jelenlegi Apple iPhone 3G modell 32 GB belső memóriával szerelt, átdolgozott variánsa lesz, míg a másik kettő alacsonyabb árszegmensben kíván majd hódítani. A 3G nélküli, mindössze EDGE támogatással kecsegtető iPhone 2.5G várhatóan Kínában és Indiában lesz csak elérhető, míg az iPhone Nano, egy harmad méretre zsugorított modell lehet, mely nyilván másfajta kezelőfelülettel száll majd harcba. A spekulációkat egyelőre semmilyen valós adat nem támasztja alá, de ez a nyár elejéig nem is valószínű, hogy változna, hiszen az Apple általában meg szokta őrizni titkait.
Azóta történt
-
Apple iPhoto: GPS vevő más célokra is
Az iPhone hamarosan utólag is fel tudja majd címkézni a fotókat földrajzi koordinátákkal.
Hír 16
-
Apple event még ebben a hónapban?
Az Apple-hez közeli blogok szerint a gyártó egy speciális eseményt tartogat erre a hónapra.
Hír 15
-
Júniusban érkezhet az iPhone Nano
A nyár elején frissülő Apple iPhone termékpalettával kapcsolatban továbbra sincs semmi biztos információ, de a Nano érkezését sokan már biztosra veszik.
Hír 21
-
Apple iPhone hivatalosan függetlenül
Az Egyesült Államokban az Apple hivatalos márkaboltjai is megkezdték a független mobilok értékesítését.
Hír 56
Előzmények
-
Júniusban érkezhet az új iPhone
A Business 24/7 szerint idén júniusban egy teljesen átdolgozott iPhone láthatja meg a napvilágot.
Hír 29
-
Csökkent az iPhone iránti kereslet
Pénzügyileg erős negyedévet zárt az Apple, de az iPhone iránti kereslet jelentősen visszaesett az év utolsó negyedében.
Hír 143
-
Sikeres lesz a Palm Pré
Elemzők szerint több mint másfél millió Palm Pré találhat gazdára idén.
Hír 17
-
Apple iPhone Nano idén tavasszal
Egyre több forrás támasztja alá, hogy tavasszal egy kisebb iPhone készülék látja meg a napvilágot.
Hír 33
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Eredeti játékok OFF topik
- Háztartási gépek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Alternatív kriptopénzek, altcoinok bányászata
- Melyik tápegységet vegyem?
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Anime filmek és sorozatok
- További aktív témák...