Hirdetés

Háromkerekű elektromos autót álmodott egy e-bringás cég

A Daymak Spiritus úgy néz ki, mint semmi más, de nagy kérdés, hogy lesz-e belőle tényleges termék. Előrendelést felvesznek.

A Daymak nem egy friss cég, nem most alapították, hanem 2002 óta gyártanak mindenféle elektromos bringákat és robogókat, mostanra már több mint 100 ezer ilyen eszközt állítottak elő a viszonylag egyszerű kerékpároktól indulva az egészen komolynak tekinthető EM4 motorig bezárólag. Persze ezek csak külsőre tűnnek motorszerűnek, a 60-90 kilométeres hatótáv és a 32 km/h órás végsebesség azért mutatja, hogy inkább roller tudású kétkerekűek vannak formás külsőbe öltöztetve.

A Daymak EM2
A Daymak EM2 [+]

A Daymak most egy új termékvonalat indított Avvenire néven, ami legalább két szinttel komolyabb járműveket jelent, de még egyetlen termék sincs kész, noha itt is akad bicikli (Terra), ami 100 kilométeres hatótávot ígér, rekumbens e-bike (Foras), Tectus néven valami fura keresztezése a robogónak és a golfkocsinak, az Aspero pedig egy offroad mütyür. A bejelentett termékvonal földön közlekedő csúcsa és egyben legérdekesebb darabja viszont a Spiritus, ami már inkább autó, legalábbis elölről teljesen, oldalról félig, hátulról pedig motor, hiszen háromkerekű konstrukcióról van szó. (Van még egy repülő bigyó is Skyrider néven, de ezt a hatrotoros izét már tényleg nem lehet komolyan venni.)


[+]

Az nem kérdés, hogy a termék egyedi és futurisztikus, a Daymak technikai infókat is közöl a rögtön kétféle hajtáslánccal elérhető járműről. Furcsa módon az olcsó (20 ezer dolláros) Spiritus Deluxe nem sokkal tud kevesebbet, mint a 150 ezer dollárért kínált Spiritus Ultimate. A termékoldal szerint mindkét modell 6,9 másodperc alatt éri el a 60 mph-s (96 km/h) sebességet, a Deluxe csak 100 lóerős, a tervezett, 36 kWh-s akkumulátorral közel 300 kilométeres hatótávra képes. Az Ultimate 80 kWh-s akkumulátort kap 480 kilométeres hatótávval és 200 lóerős motorral, ennek ellenére könnyebb, mert karbonszálas karosszériát használ. Napelem mindkét modellen van, az Ultimate azonban mindhárom kerékre biztosít hajtást és önvezető funkciót is kap, a felfelé nyíló ajtók pedig motorosak.

Viszont van néhány erős kérdőjel a termékkel kapcsolatban. Most előrendelést vesznek fel rájuk (100 dollár), a gyártást 2023-ra ígérik, de az a nagy helyzet, hogy még prototípus sem nagyon van, az összes kép és videó valami renderelt izé, belső fotókat egyáltalán nem publikáltak és különösen vicces a bemutatkozó videó (fent) 1:57-nél, ahol a cégvezető beszáll egy csak odarenderelt Spiritusba úgy, hogy a beüléskor az autó rugózik, de az ajtó nem, azt viszont behúzza a kezével úgy, hogy láthatóan a semmit fogja meg közben. Ha ebből 2023-ra megvehető autó lesz, akkor tényleg nagy csodát visznek véghez, mi meglehetősen szkeptikusak vagyunk a termék jövője és egyáltalán a megvalósulás kapcsán.