A 3840 x 2160 képpontos 12,1 hüvelykes táblagépes kijelző leleplezését követőn egy újabb rendkívül finom rajzolatú panellel rukkolt elő a Japan Display, melyet ezúttal kifejezetten okostelefonokba szánt. Az 5,4 hüvelykes kijelző érdekessége, hogy a szokásos Full HD helyett 2560 x 1440 képpontot tartalmaz, vagyis minden egyes milliméterre több mint 21 képpont jut. A rendkívül magas felbontású kijelző sorozatgyártása a gyártó közleménye szerint legkorábban 2014 második felében kezdődhet meg, vagyis még közel egy évig a Full HD felbontás maradhat az etalon a csúcsmobilokban. Kérdés persze, hogy valóban szükség van-e ennyire finom rajzolatú panelekre, hiszen az emberi szem felbontóképességén már a Full HD felbontás is túlmutat.
Azóta történt
-
Full HD kijelző „fillérekért”
Harminchétezer forintnak megfelelő áron debütál a nyolcmagos processzorral szerelt K Touch Nibiru Mars One H1.
Hír 1047
Előzmények
-
4K megjelenítő táblagépekbe
Több mint nyolcmillió képpontot tartalmazó tizenkét hüvelykes megjelenítővel rukkolt elő a Japan Display.
Hír 106
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.