Az elmúlt hetek során több alkalommal is szóba került, hogy az óriásmobilok növekvő népszerűségét látva a Nokia is egy hasonló eszköz kiadását tervezi, mely egyes pletykák szerint a középmezőnyben landolhat. Egy Oroszországban tartott előadás során egy furcsa képre figyeltek fel a részvevők, melyen a Lumia 925 és 920 mögött egy jóval nagyobb méretű megjelenítővel szerelt eszköz is látható. A legalább öthüvelykes megjelenítővel szerelt készülék valószínűleg a Galaxy Grand kihívója lesz, bár a műszaki specifikáció ismerete nélkül ez egyelőre csupán spekuláció.
Előzmények
-
Frissítést kap a Lumia 620, 820 és 920
Jobb kamera képminőséget és precízebb érintőkijelző használatot ígér a Nokia legújabb szoftverfrissítése.
Hír 56
-
Nokia Lumia 920 - amikor a méret vág oda
A finnek első Windows Phone 8-as készüléke király is lehetne, de a nagy igyekezetben túl nehézre sikerült az eszköz.
Teszt 21341
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- EA Sports WRC '23
- Gitáros topic
- Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- Házimozi belépő szinten
- OLED TV topic
- Starfield teszt
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- További aktív témák...