A Palm Pré a kisebb-nagyobb konstrukciós hibái ellenére is egészen népszerű az Egyesült Államokban, ugyanakkor közel sem akkora siker, mint például az AT&T számára az Apple iPhone. A harmadik legnagyobb amerikai szolgáltató, a Sprint kínálatában elérhető Pré ugyan lassította szolgáltató visszaesését, de úgy tűnik, hogy megállítani nem képes azt. A Sprint egyetlen negyedév alatt 257.000 ügyfelet veszített, miközben az üzemi vesztesége 384 millió dollárra emelkedett. Az eredményekből is jól látható, hogy egy-egy népszerű készülék kizárólagos forgalmazási joga igen komoly változásokat okozhat piaci részesedés terén, hiszen a vásárlók adott esetben csak szolgáltatóváltással juthatnak hozzá a kívánt modellhez. A Palm Pré után hamarosan megjelenő EOS kizárólag az AT&T ügyfelei számára lesz elérhető, vagyis ezzel a Sprint kezéből az utolsó aduász is kuhallhat.
Hatalmas veszteséggel zárt a Sprint
Azóta történt
-
150 dollár alá esik a Palm Pré ára
Az amerikai Sprint 150 dollár alá kívánja csökkenteni a Palm Pré árát.
Hír 11
Előzmények
-
Palm Pré: 40 százalék elégedetlen ügyfél
A Jesup & Lamont felmérése szerint a Palm Pré szokatlanul magas hardveres hibaaránnyal rendelkezik.
Hír 12
-
Két éve folyamatosan veszteséges a Palm
A Palm Pré bevezetése nyilván komoly fordulatot hozhat, de az elmúlt negyedévet még százmillió dollár feletti veszteséggel zárta a gyártó.
Hír 8
-
Sprint: Tovább bővül a 4G WiMAX hálózat
Az amerikai Sprint hamarosan több nagyvárosban is elérhetővé teszi WiMAX alapú 4G szolgáltatását.
Hír 4
-
Palm: Nő a veszteség, de jön a Pré
A Palm csökkenő eladásokról és növekvő veszteségekről számolt be, de az időben érkező webOS és Pré kihúzhatja a csávából.
Hír 19
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Gaming notebook topik
- Gumi és felni topik
- Mobil flották
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Viccrovat
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- További aktív témák...