Tavaly a Samsung még tartotta magát, és szenzorsziget nélkül oldotta meg a kávamentesítést. Idén aztán lett kameracsepp és szelfivájat, úgyhogy lényegében csak a Meizu maradt meg az érintetlen kijelzőnél, ha a motorikus modulokkal szerelt különlegességeket most félretesszük. Ezt a jó szokását a Meizu 16s áprilisban tehát tartotta, persze a négy saroknál némi lekerekítésre szükség volt. A folytatás 16s Pro néven érkezik nemsokára, és az előzetesek, illetve kéminformációk után most már hivatalos kép is van hozzá.
A Meizu 16s Pro (forrás: Meizu / Weibo) [+]
A fenti rendert a Meizu alelnöke tette közzé, és jól látható a képen a minimális, érintetlen keret. A panelbe integrált ujjlenyomat-olvasó ikonját is megpillanthatják sasszemű olvasóink, akárcsak a jobbra tájolt billentyűket. Azt viszont már az állítólag kiszivárgott termékoldal árulja el, hogy az AMOLED megjelenítő 90 Hz képfrissítést kínálhat a Snapdragon 855+ meghajtásával, 8 vagy 12 GB RAM-mal, 256 GB-os UFS 3.0-s tárolóval és 18 wattos vezetékmentes gyorstöltéssel. A főkamera hátul 48 megapixeles lehet, optikai képstabilizálással. A Meizu 16s Pro augusztus 28-án mutatkozik be.