Clint Robinson, a Research In Motion kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke hivatalosan is megerősítette a BlackBerry 10 platform márciusi premierjét, mely ugyan továbbra is 2013 első negyedévét jelenti, ám az eredeti tervekhez képest két hónapos csúszást jelent. A kanadai cég befektetői eredetileg januári premierrel számoltak, hiszen a Las Vegas-i Consumer Electronics Show tökéletes alkalmat jelenthetne a nagy visszatérésre, feltéve, ha az első készülék röviddel azután már piacra is kerülhetne. A mobiltelefóniában két hónap is hosszú idő, már csak azért is, mert a Las Vegasban és Barcelonában az Android Jelly Bean és Windows Phone 8 készülékek második generációja is bejelentésre kerül, melyek zöme már szintén a négymagos Qualcomm Snapdragon S4 Pro processzor köré épül majd és legalább 720p felbontású kijelzővel bír. A kanadai cég aduásza természetesen a vállalati és kormányzati rendszerekkel való tökéletes együttműködés, a végletekig optimizált távmenedzsment és a legszigorúbb adatbiztonsági előírásoknak való megfelelés, tehát egyelőre még bőven van fény az alagút végén.
Azóta történt
-
Fogadja a BB10 alkalmazásokat a RIM
A kanadai gyártó alkalmazásboltjába már feltölthetőek a BlackBerry 10 alkalmazások.
Hír 5
-
Fotón az első BB10 mobil
Lencsevégre kapták a Research In Motion első, BlackBerry 10 alapokon nyugvó készülékét.
Hír 38
-
Tesztüzemben a BlackBerry 10
Világszerte ötven szolgáltató kezdte meg a Research In Motion új telefonos platformjának tesztelését.
Hír 24
-
BlackBerry 10 – kormányzati felhasználásra is
A Research In Motion új platformja már a piaci premier előtt megszerezte a FIPS 140-2 biztonsági tanúsítványt.
Hír 23
Előzmények
-
2013 márciusban debütálhat a BlackBerry 10
Elemzői várakozások szerint csak 2013 első negyedév legvégén debütálhat a Research In Motion új operációs rendszere.
Hír 27
-
BlackBerry 10 – TomTom
Ingyenes hangos navigációval, de 3D nézet nélkül érkezik a Research In Motion új operációs rendszerének térképszoftvere.
Hír 12
-
Készül a bivalyerős BlackBerry Aristo
A kiszivárgott specifikáció szerint négymagos Krait processzorral, méretes HD AMOLED kijelzővel és két két HD kamerával érkezik a Research In Motion csúcsmobilja.
Hír 26
-
BlackBerry 10 L-series bemutatók érkeztek
Négy kiszivárgott kisfilm segítségével könnyen megismerhető a Research In Motion új kezelőfelülete.
Hír 9
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Xbox tulajok OFF topicja
- Kompakt vízhűtés
- Politika
- Samsung Galaxy Z Fold5 - toldozás-foldozás
- PlayerUnknown’s Battlegrounds
- A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Okos Otthon / Smart Home
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...