A Windows Phone alapokon nyugvó HTC Maaza először áprilisban hallatott magáról és akkor még úgy tűnt, hogy az amerikai Sprint kínálatában debütálhat. A négy hónapos hallgatás után végül ismét előkerült a szerkezet, méghozzá a Microsoft WPAppItUp fejlesztői verseny díjazottjainak jutalmai között. A Windows Phone Mango változatot futtató eszköz a legfrissebb információk szerint sosem kerül közforgalomba, mivel azt fejlesztői referenciamodellnek szánta a Microsoft és a HTC. A kereskedelmi célokra szánt Windows-alapú modellek leleplezése a következő hónapok során esedékes, piaci premierjük pedig valamikor októberben várható.
Azóta történt
-
Fotókon a Mango alapú HTC Omega
Ezúttal Algériában pózolt a kamerák előtt a napokon belül hivatalosan is leleplezésre kerülő HTC Omega.
Hír 18
-
Októberben érkezik a HTC Radar és Titan
Az Egyesült Királyságban október közepétől lesz kapható a HTC két, Windows Phone Mango alapokon nyugvó készüléke.
Hír 23
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
- BestBuy ruhás topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Építő/felújító topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Autós kamerák
- További aktív témák...