A jól használható saját kezelőfelületei révén a Windows Mobile platform megmentőjének is tekinthető HTC mostanában inkább a multimédiás terén sokkal fejlettebb Android platformra fókuszál, ám ez nem jelenti azt, hogy a Microsoft megoldásai teljesen feledésbe merülnének. Peter Chou, a HTC első embere hivatalosan is megerősítette, hogy cége még idén piacra fog dobni egy Windows Phone 7 Series alapokon nyugvó készüléket, ám több részletet egyelőre nem kívánt megosztani. A tegnap leleplezett, 4,3 hüvelykes érintőkijelzővel szerelt, Android 2.1 alapokon nyugvó 4G WiMAX modell után az sem elképzelhetetlen, hogy az év végén debütáló csúcsmobil már európai 4G LTE hálózatokon is használható lesz, mely az Xbox LIVE játékok és streaming szolgáltatások integrálása miatt sem lenne haszontalan. Chou egyébként elégedett a Nexus One viszonylag gyengének mondható, 150.000-es eladásával, hiszen a Google célja mindössze a platform erejének bemutatása volt.
Előzmények
-
HTC EVO 4G: WiMAX és EV-DO egyetlen mobilban
A HTC hivatalosan is leleplezte a piac egyik első 4G WiMAX hálózatokhoz tervezett készülékét.
Hír 26
-
A HTC visszautasította az Apple vádjait
A HTC hivatalosan is visszautasította a szabadalomsértési vádakat és készen áll bizonyítani igazát.
Hír 42
-
Microsoft: A HTC HD2 nem kaphat WP7 frissítést
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy a HTC HD2 számára nem lesz elérhető hivatalos Windows Phone 7 Series frissítés.
Hír 69
-
A HTC elkötelezett a Microsoft mellett
Az egyre több Android alapú készüléket bemutató HTC továbbra is elkötelezett a Microsoft mellett.
Hír 20
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Vicces képek
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Építő/felújító topik
- Milyen autót vegyek?
- Autós topik
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Hardcore café
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Diablo IV
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- További aktív témák...