Régi motoros olvasóink emlékezhetnek a jó pár évvel ezelőtti, nagy megapixel háborúra, amikor a digitális fényképezőgépgyártók egymásra licitáltak mind nagyobb felbontással. Hobbifotóstól felfele persze mindenki tudta: adott képpontszám felett úgyis a szenzor és az optika minősége (illetve egy sor beállítás és körülmény) határozza meg, mennyire lesz éles a végeredmény. Képkivágás helyett meg ott volt a zoom vagy az objektívcsere – ergo, hacsak az ember nem ezzel foglalkozott, nem volt különösebb szüksége hatalmas megapixelszámokra.

[+]

A mobilok főhátránya sosem a felbontás, inkább a komoly fotómasinák szenzorméretének töredékét kitevő fényérzékelő lapka és lencse volt, fix gyújtótávolsággal. Az optikai zoomra csak elhasalt próbálkozások voltak, felbukkantak ugyanakkor a sokkal praktikusabb 2x-es, 3x-os majd 5x-ös zoommodulok, illetve ultraszéles látószögű társaik. Ezért sem szükséges ma az esetek abszolút többségében hatalmas megapixelszámon kattintani, vágás helyett ugyanis ott a zoomkamera. És éppen ezért zavarba ejtő az újjáéledt megapixelháború: a 40/48 megapixeles főegységek után hamarosan itt vannak a 64/108 megapixelesek!

Egy A4-es kép megfelelően éles a mai okostelefonok átlagfelbontásából nyomtatva [+]

Pedig felhasználói oldalról nyilvánvalóan nincs szükség ennyi képpontra, illetve ha igen, azt nem telefonnal érdemes előállítani. Úgy gondolom, illetve úgy tűnik, az iparági konszenzus is 10/12 megapixelen találta meg az arany középutat. A mai 40/48 megapixeles főkamerák is pont ekkora felbontáson rögzítenek alapból, még ha opció is a teljes képpontszám használata. A hatalmas felbontás ugyanis más célt szolgál: a pixel binning technológia lényege több, egymás melletti képpont információjának egyestése az előnyösebb minőségért. De miről is szól ez? A digitális szenzorok alapból „színvakok”, csak kontrasztinformációt rögzítenek, ezért kerül minden pixel fölé piros, zöld vagy kék Bayer-színszűrő (zöldből kettő, mert erre a színre az emberi szem érzékenyebb). Az ebből kinyert információt a képfeldolgozó egység demosaicing algoritmussal dolgozza össze színes eredménnyé.

Hagyományos Bayer és quad Bayer színszűrő (forrás: GadgetGetby)

A pixel binning technológiát használó szenzorok viszont általában quad Bayer-színszűrőt használnak, azaz nem egy-egy, hanem négy-négy szomszédos pixel fölé kerül piros, zöld és kék, avagy a Huawei P30 Pro esetében piros, sárga és kék szűrő. De miért? Például hatékonyabb zajszűrésért vagy azonnali, nagy dinamikájú felvételekért, csak 40/48 megapixel helyett a natív felbontás negyedén. A pixel binningből este is profitálnak a telefonok, négy képpont fényinformációját egyesítve világosabb és kevésbé zajos eredményeket szülve – nem véletlenül előnyösebb a fenti modell 10 megapixeles fotója a 40 megapixeles példával összevetve.

Nem mindig szükséges a lehető legnagyobb felbontáson kattintani [+]

Ekkora felbontásra egyébként sincs szükség, amikor egy Instagram vagy Facebook kép pixelszáma mindennek apró töredéke, egy Full HD tévé 2 millió képponttal rendelkezik és egy tűéles 4K-s is csak 8,3 milliót jelenít meg. A mobilok apró szenzormérete és optikája, valamint zajszűrő algoritmusa eleve behatárolja a minőségi lehetőségeket, de a nyomtatás sem kíván meg több tucat megapixelt. 150 DPI-n (képponton hüvelykenként) vállalható minőségű nyomatok készülhetnek, 300 DPI-n pedig kifejezetten élesek. Innentől kezdve már a nyomtató és a fotópapír minősége is beleszól a végeredménybe, no persze fontos, hogy maga a kép is jófajta legyen.

Javasolt felbontás (3. oszlop) adott méretű nyomathoz (első oszlop, cm-ben). Forrás: Fujilabor [+]

Persze akadnak 1200 DPI-s és még sokkal nagyobb felbontású fotónyomtatók, hihetetlenül részletes eredményeket kitolva, ilyesmire a családi albumhoz azért ritkán van szükség. Egy 10/12 megapixeles fotót 150 DPI környékén közel A3-as papírméretben ki lehet nyomtatni (ez 29,7 x 42 centimétert jelent), amit bátran fel lehet aggatni a falra, míg ugyanez a kép A4 méretben (21 x 29,7 cm) kifejezetten jól mutathat közelről szemlélve. Ehhez képest a családi, 9 x 13, 10 x 15 vagy akár a nagyobb, 15 x 21 cm-es képek még apróbbak, azaz nem igényelnek óriási felbontást. Az otthoni nyomtatásnál persze érdemes odafigyelni a megfelelő fotópapír használatához, hogy a színek és a kontrasztok átvitt értelemben kidomborodjanak.

Egyszerű nyomtatási beállítások telefonon [+]

A számítógépen a méretválasztás és a színes/monokróm opciók mellett a papír típusa és a minőség is szabályozható, akár DPI-ben, akár más néven – érdemes kihozni a masinákból a maximumot. De mobillal is pofonegyszerű a fényképeket papírra vetni: androidos telefonokon, a nyomtatóbeállításokon belül gyorsan hozzá lehet jutni egy adott modell kliensalkalmazásához. Innentől már csak pár adatot kell megadni (méret, tájolás, oldalszám, színek stb.), és a legtöbb mai nyomtató már fogadja is vezetékmentesen a képinformációkat, nekiállva a fehér papírt színes pöttyökkel beborítani.

Egy teljes, 40 megapixeles kép a P30 Prótól, rengeteg részlettel, de a quad bayer szűrő miatt nem tökéletes vonalélességgel [+]

Nem állítom persze, hogy ne lenne meg az előnye 40 megapixelen kattintani, ha már ez éppenséggel opció. A fenti eredmény jóval több képinformációt tartalmaz, mint 10 megapixeles társa, ez pedig nagy méretű és felbontású nyomat esetében a papíron is feltűnhet. Egyszerűen csak nem tart még ott a mobilfotózás, hogy 40 millió tűéles pixel kerüljön rögzítésre, és ha ez egyszer össze is jön, akkor se biztos, hogy az átlagfelhasználónak ennyi képpontra szüksége lesz.

A blogbejegyzést a Huawei Magyarország támogatta.