A Huawei nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy a Nokia-Microsoft összeolvadás nem változtatott a cég álláspontján, vagyis továbbra is komoly fantáziát lát a Windows Phone operációs rendszerben. A GDR3 frissítés közeledtével a Huawei is megerősítette az új modellek érkezését, ám egyelőre csupán nagy vonalakban beszélt a műszaki fronton jóval erősebb készülékekről.
Azóta történt
-
Kamerák előtt az Ascend Mate 2
A Huawei óriásmobiljának első kémfotóival együtt a részletes adatlap is napvilágot látott.
Hír 18
Előzmények
-
Minden a Huawei P6-tal kapcsolatban
Londonban tartotta a Huawei új készülékének bemutatóját, amitől meglehetősen sokat várnak. A helyszínen voltunk, így első kézből tudunk beszámolni a vékony újdonságról.
Hír 34
-
Huawei Edge – alumínium burkolatban
Lencsevégre kapták a Huawei mindössze 6,3 milliméter vastag csúcsmodelljének fémből készített burkolatát.
Hír 31
-
MWC2013: megjött a Huawei P1 utódja
Nem meglepő módon a P2 mindenben többet nyújt, mint elődje, megtartva annak kecsességét, de nem akar csúcsgép lenni.
Hír 128
-
Huawei 4Afrika – WP8 alapokon
Kifejezetten Afrikának szánt, mérsékelt árfekvésű Windows Phone 8 mobillal rukkolt elő a Huawei.
Hír 110
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Ukrajnai háború
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Linux kezdőknek
- Milyen okostelefont vegyek?
- PlayStation 5
- HBO Max & OD topic
- GoodSpeed: UEFI BIOS frissítési módok 2016-ban és 2024-ben ASUS alaplapoknál, FlashBack
- További aktív témák...